DIANÁS CUKORKÁI

Árnyjáték

A mező smaragd, szikrázó palást az ég,
Varázslat, káprázat, egyszerűen szép,
Langy meleget, hord a szél,
A víztükör is táncra kél.

Csivitelő nászi lárma,
Ezer virág szirmát tárja,
Zengő, csengő Tisza árja,
Ébredő kis füstös csárda.

Aranyeső hull a tájra,
Lombos fűzre, sudár nádra,
Heverésző, kacér árnyra,
Fényben fürdő csodás bájra.

Ámultan dőlök a híd korlátjának,
Nézem, s lényem átjárja látványa,
Ez ő, Május az örök biológia,
Igazat ígérő, csalfa ideológia.

Natúr halmait műszövet fedi,
Rajtuk minden pillantás zátonyát leli,
Selymes kontúrján a Nap pírja,
Gyémánt pillantás, édes illat.

Menni szeretnék, míg maradni, akarok,
Ösztönöktől áradó mozdulatok,
Varázslat, káprázat, lehull a palást,
Érzem elér, s lassan elborít, az árny.