Demokratikus Közért, avagy
a
NEMZETI/DEMOKRATIKUS KÖZÉP ÉS A DEMOKRATIKUS CENTRUM ROKONI SZÁLAI
- Gondolatok, Pikó András 2003-ban, Fodor Gáborral és Gyurcsány Ferenccel készített interjúja nyomán -
A most következő interjú, melyből idézni fogok, 2003-ban alig egy évvel a választások után és alig egy évvel az MSZP belső puccsa előtt készült. Fodor Gábor és Gyurcsány Ferenc szavai, talán némi magyarázatot adnak arra, miért történt minden úgy ebben a nyolc esztendőben úgy, ahogy történt és némi magyarázatot ad(hat) az új MDF, SZDSZ formáció nevére: Demokratikus Centrum.
Az beszélgetés alapja, a Nemzeti Közép jelszó, melyet a 2002-es országgyűlési választásokon az MSZP-SZDSZ szövetség használt. Rögtön egy idézet Fodor Gábortól, hogy ő miként viszonyult ehhez a jelszóhoz.
„Bevallom, nekem ez szlogen már akkor sem tetszett, amikor előkeveredett valamikor 2001-ben, és az ellenérzésem nem csökkent akkor sem, amikor kiderült, hogy az új kormányzó koalíció programja középpontjába ezt a jelszót állítja. A nemzeti közép szerintem tartalmatlan kifejezés. Azért tartalmatlan, mert alapvetően egy konfliktuskerülő politikai felfogásmódot tükröz. A nemzeti közép ideájában és aztán az azóta követett politikában a magyar társadalomnak a Kádár-rendszerben megjelent rossz hagyományai élnek tovább: az érdekbeszámítós, kijárós hatalomgyakorlási technika, melynek lényege a valós politikai és társadalmi érdek- és értékkülönbségek elmosása. A nemzeti közép masszájában egyesül minden érték, legyenek azok jobboldaliak, baloldaliak vagy liberálisak. Ebben a masszában majd valahogy el lehet egyensúlyozni, mindenkinek adunk majd valamit, és ettől mindenkinek egy picit jó lesz.”
Egyensúlyozás! Már itt megjelenik, mint kormányzati cselekvés. 2004-től, 2008-ig ennek az országnak volt egy miniszterelnöke, akire gyakran mondták, hogy:”Ügyesen tud egyensúlyozni!” Talán a nevéhez fűződő, programok sokaságát szülő, ad hoc kormányzás éppen ennek az „egyensúlyozás”-nak volt a kormányzati megjelenése. Talán nem is lehet, máshogyan „egyensúlyozni”, de nézzük, mit mond még Fodor Gábor:
„Csakhogy ez a rendkívül populista elképzelés rövid távon működőképes, hosszú távon életveszélyes. Mégpedig azért, mert azzal, hogy elmossa a normális politikai élet működőképességéhez elengedhetetlen különbségeket, nem készteti a politikai szereplőket álláspontjuk világos megfogalmazására és képviseletére. Érdekes fejlemény, hogy az elmúlt hónapokban megjelent a kormányzati ideológiában a köztársasági eszme is, amely egyébként szöges ellentétben áll a nemzeti közép felfogásával. A köztársasági eszmének ugyanis az az esszenciája, hogy egy közösségben különböző értékválasztással, különböző morális meggyőződéssel létező emberek élhetnek együtt azért, mert megegyeznek a közös szabályokban, és a mindenki által elfogadott közös játékszabályok keretei között vitatkoznak a közjóról, majd egyebek mellett morális döntéseket is hoznak. A nemzeti közép ennek mindenben az ellentéte, és ezért hosszú távon káros a magyar társadalomnak. Meggyőződésem, hogy a liberálisoknak és a szocialistáknak egy koherens értékvilágot kell szembeállítani a jobboldal létező értékvilágával. A nemzeti közép ezt lehetetleníti el.”
Életveszély! Pontosan ebben léteztek, ebben a politikai életveszélyben tevékenykedtek a szocialista kormányok, 2002-től napjainkig. Viszont az döbbenetes, hogy bár látták, ennek a koalíciónak és a vállalt programnak a veszélyeit, 2006-ban újra ennek mentén sorakoztak föl a szocialista/liberális erők. Baj és az összeomlás, tehát bele volt kódolva, ebbe a koalícióba és az egész szocialista kormányzásba. Természetesen itt felmerülhetne a felelősség kérdése, hisz a kormányzat válsága, az ország válsága is. Viszont a hatalom logikája, nem ismeri a felelősség fogalmát, sem kormányon innen, sem pedig azon túl. De nézzük, hogy miként vélekedett erről, 2003-ban maga Gyurcsány Ferenc:
„A nemzeti közép ideájának több rétege van. Nem kétséges, hogy van egy olyan rétege, amely nem több, mint egyszerű politikai üzenet. Ha úgy tetszik, emeltebb megfogalmazása annak a választáspolitikai szándéknak, hogy betemetjük az árkokat. A nemzeti közép a második értelmezésben kormányzati politikai gyakorlat, és akként is lett meghirdetve. Amikor a koalícióra lépő szocialisták és liberálisok kijelentették, hogy a nemzeti közép kormányát fogják megalkotni, akkor nem tették zárójelbe vagy idézőjelbe önmagukat és/vagy programjukat. Világos, hogy bár mi baloldaliak és/vagy liberálisok vagyunk, és pártként a rész érdekeit képviseljük, de mihelyst kormányzunk, kormányzati szerepben az egészért is van felelősségünk. Ebből következően olyan politikai gyakorlatot fogunk folytatni, amely figyelembe veszi a rivális politikai pártok mögött állók érdekeit és értékeit is. A Fidesz politikai gyakorlatával szemben, amelyben „a győztes mindent visz" elve érvényesül, a Medgyessy-kormány gyakorlatát „a győztes az egészért felel" elve jellemzi. Kétségtelen, hogy az Orbán-kormány időszakához képest markáns a különbség, de szó nincs arról, hogy ebben feloldódna a kormánypártok értékvilága. Harmadik értelmezésben a nemzeti közép egy baloldali modernizációs kísérletre vonatkozó utalás is. A nemzeti közép bizonyos szempontból a polgári balközép politikájának bevezetése, amely abból a felismerésből táplálkozik, hogy a baloldal legnagyobb pártja, a Magyar Szocialista Párt egy új szociáldemokrata politikát kell hogy megvalósítson. Ennek a szociáldemokrata politikának az alapja már nem egyszerűen az osztálypolitikák szembenállása, hanem markáns politikai, kulturális identitások küzdelme a társadalomban.”
A fenti idézetből is látszik, hogy Gyurcsány Ferencnek, bizony markáns elképzelései vannak a nemzeti középről, amit demokratikus középnek is hívtak és így nyílván erről a most alakuló Demokratikus Centrumról. A Demokratikus Centrum, nem más, mint a nemzeti/demokratikus közép programjának, Gyurcsányi átirata. Ez nem más, mint az ígéretek kicsiny boltja, a kiábrándultak politikai közértje, ahol a boltvezető Dávid Ibolya és az üzletlánc fejét Gyurcsány Ferencnek hívják! Ez egyenlőre csak fikció, de az interjúból kiderül, hogy Gyurcsány fejében már ekkor kialakult egyfajta kép a középről, „A nemzeti közép bizonyos szempontból a polgári balközép politikájának bevezetése, amely abból a felismerésből táplálkozik, hogy a baloldal legnagyobb pártja, a Magyar Szocialista Párt egy új szociáldemokrata politikát kell hogy megvalósítson.„ melyet kormányzása során meg kívánt valósítani. A maga részéről, meg is próbálta a párt arculatát megváltoztatni, az már más kérdés, hogy a párt erre hogyan reagált. Gyurcsány tudta, hogy ez pozitív dolog és az is hisz, bizonyára sok baloldali érzelmű, amúgy bizonytalan szavazót nyert meg ezzel. Továbbá érdemes újra elolvasni az utolsó mondatot:
„Ennek a szociáldemokrata politikának az alapja már nem egyszerűen az osztálypolitikák szembenállása, hanem markáns politikai, kulturális identitások küzdelme a társadalomban.”
Tessék csak a 2006-os kampányra, de inkább a 2006 őszétől megjelenő MSZP-s mentalitásra gondolni. Ez mind Gyurcsány Ferenc elméjében már rég meglévő dolog volt, talán így már érthetőbb, a sok találgatásra okot adó, a Magyar Televízió székházának ostroma alatt tanúsított magatartása. Talán az egész nem volt több egy ürügynél. Ürügy egy belső társadalmi és politikai konfliktus kirobbantásához, illetve kiélezésére, mely a saját dokrináját végre igazolja és melyben az kiteljesedhet. Ha úgy vesszük, az MTV székház azt szerepet töltött be, mint a1939-ben a gleiwitz-i rádióadó. Azért ennek a politikának is megvan a maga fogyatékossága, de inkább szóljon helyettem erről Fodor Gábor:
„… szerintem az ideológiapótló funkcióra nem alkalmas ez a fogalom. (kiemelés, J. A.) Elsősorban azért nem, és itt kanyarodnék vissza Gyurcsány Ferenc előző gondolatmenetéhez, mert a kormány nem képviselhet mindenkit. (kiemelés, J. A.) A jobboldali választókat a jobboldali pártok képviselik, a szocialista-liberális kormány pedig azokat, akik megválasztották. Azt a választási programot kell végrehajtania, amelyre a támogatásukat és a szavazatukat kérte, nem pedig azt, amely megbukott a választásokon. Nyilván vannak olyan kérdések, amelyekben persze az egész társadalmat kell képviselnie, ilyen, mondjuk, a külpolitika kérdése. De ezekről vannak kialakult szabályok szerte a világon és Magyarországon is. Igen, az ideológiák területén is kialakult egyfajta vákuum, de ezt elsősorban identitásproblémának érzem. A nemzeti közép meghirdetése azért is téves irány, mert késlelteti azt, hogy mindkét párt világosan szembenézzen saját identitása megteremtésének feladatával. A jobboldal valóban meg tudta teremteni a maga azonosságtudatát, ezen a téren előttünk jár, az más kérdés, én mit gondolok erről az identitásról. Ennek a problémának ráadásul vannak olyan elemei is, amelyek túlmutatnak pusztán az identitás kérdésén, majd esetleg erre is visszatérnék egy gondolat erejéig. Tehát a jobboldalnak van identitása: mi nemzeti-keresztény Magyarországot akarunk, családcentrikusak vagyunk, és mondhatnám tovább azokat a fogalompárokat, azt a fogalomrendszert, amelynek eredményeként a jobboldal leírja önmagát. Elérték azt, hogy nagyon sokan, függetlenül attól, hogy egy konkrét politikai ügyben mit gondolnak a jobboldali pártok, úgy érzik, hogy mindannak, amit tesznek, van logikája, és egy koherens eszmerendszerbe illeszkedik. Ez nem jellemző a szocialistákra.”
Fodor Gábor, tehát már 2003-ban kimondta azt, amit most Dávid Ibolya és köre, vért izzadva próbál bizonyítani és beadni az embereknek. A nemzeti/demokratikus közép, így a Demokratikus Centrum, nem hordoz ideológiát, csupán a szavazatmaximalizálás egyik hatásos eszköze, ami a baloldali érzelműekre nyílván hatott is anno és akár hathat ma is. Továbbá, Fodor is elismeri, hogy a jobboldalon már sikerült megalkotni egy ideológiát. Ez nem véletlen, hisz a jobboldal a családra, a családok családjára, a nemzetre és a nemzet élőhelyére, a hazára épít. Ezek szorosan összefüggő fogalmak, melyek, együtt egy természetes egységet alkotnak, mint az élővilágban a csordák és egyéb állatközösségek. Ha úgy vesszük, a nacionalizmus, a legtermészetesebb politikai ideológia. Ellenben a szocializmus és oldalhajtásai, bizony mesterséges ideológiák, ezért nehéz is őket megalkotni és megreformálni. A kommunizmus pedig, a mutáns szocializmus, pedig nem (volt) más, mint egy szilikon betét az emberiség testén. Bármely testtájékon is jelenjen meg, kívülről, mindig nagy és kemény, de idővel állaga megváltozik és nem fakad belőle más csak méreg, mellyel környezetet is nagymértékben szennyezi. A baj csak az, ahogy minden ilyen „betét” vassal érkezik, így nem is távolítható el csak vassal. Persze volt olyan ország, ahol ez szépen lezajlott. A lengyelek és a csehek kilökték magukból. Nálunk nem ez történt. Bár nem volt vas, de nem volt kilökődés sem. A magyar nemzet 1956-ban ugyan megkísérelte a kilökést, de csak annyit ért el vele, hogy jött újra a kés és a szilikon, sóoldatra lett cserélve. 1989-90-ben pedig csak betokozódás zajlott le, a kilökés elmaradt.. Az MSZP nem más, mint ami betokozódott kommunizmusunk és ez az, mai már 2003-ban többeknek feltűnt, főleg azoknak, akik a tok közelében voltak, így Fodor Gábornak is:
Az MSZP a kilencvenes években kerülte az ideológiai és értékkérdéseket, nyilván azért, mert félt a múltjától. Félt a túlideologizált, túlpolitizált társadalomtól, a radikális jobboldali kritikától, amit rendszeresen megkapott a szocializmus, illetve a kommunizmus és a Kádár-rendszer politikájával kapcsolatban. Ezért menekült az MSZP egyfajta technokrata nihilizmusba, amely szerint a dolgokat lehet jól vagy rosszul intézni, de nem kell és/vagy nem lehet morális vagy értékkérdéseket fölvetni a politikával kapcsolatban.”
Technokrata nihilizmus! Találó és egyben megdöbbentő is, hogy az SZDSZ, egyik prominens alakja, már 2003-ban így jellemezte koalíciós partnerüket. A gerinctelenség iskolapéldája, hogy ennek ellenére 2006-ban is összeállt SZDSZ, az MSZP-vel. Most kicsit tekintsünk el a hatalom logikájától és nézzük csupán a pártokat. Talán Gyurcsány Ferenc 2004. után elhitette az SZDSZ-el, hogy képes átformálni az MSZP-t. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy 2004-es, de még a mostani MSZP sem Gyurcsány Ferencnek tetsző párt. Hisz amit, itt Fodor Gábor kimond „technokrata nihilizmus”, azt Gyurcsány Öszödön teszi meg 2006 tavaszán. Utána pedig szinte szüntelenül ütötte, verte a pártot, fúrta, faragta, de a párt csak nem akart változni. A legutóbbi kongresszuson is élesen bírálta a pártot. Nem tetszik neki a mentalitása, a hozzáállása. A Fodori jellemzés, még ma is megállja a helyét. 2009-re viszont, a párt megunta a „csesztetést”. Gyurcsány pedig, talán bele is fáradt, ebbe a szélmalomharcba. Új eszközhöz nyúlt. Először is a kisujját sem nyújtja a párt megmentése érdekében. Hagyja, had meneteljen a technokrata gárda a vesztébe. Mint Néró és Róma. Néró, hogy felépíthesse az ő új Rómáját, lángba borította a régit. Gyurcsány Ferenc is egy új MSZP-t akar, a régi helyén. Az MSZP, Gyurcsány Rómája és a város már ég! Recsegve, ropogva dőlnek oszlopai és ő ott áll, pár, párttársával, a biztos, túlélést jelentő helyen, hogy majd, mint túlélő, az MSZP romjain egy új, mentalitásában más pártot építsen fel. Ez a párt viszont már csak az ő, Gyurcsány Ferenc pártja lehet. Amelynek talán már a neve sem MSZP lesz, de nem is MDF, vagy SZDSZ! Az arcátlanság és az ideológiapótlás nevében, a Demokratikus Köztársaság Párt nevet kaphatná. Ez a Róma le fog égni, régi (SZDSZ) és új (MDF) városrészeivel együtt! Így végre megvalósulhat a tiszta kétpólusú világ Magyarországon. A Jobbik egyelőre bezavar, de félek, ez épp olyan politikai divatjelenség, mint anno, az Istóczy féle Antiszemita Párt volt. Az LMP, pedig nem lesz más, mint árnyék, az árnyékban, hisz a két mamut, úgyis elveszi majd a Nap (Értelem) fényét. Még egy Gyurcsányi gondolat a „közép” kifejezéshez:
„Határozottan zavar az az értelmezés, amely a nemzeti közepet úgy kívánja beállítani, mint kompromisszum a kompromisszumokért. Erről szó nincsen. Ahhoz, hogy Fodor Gáborral le tudjak ülni egy ilyen beszélgetésre, ahhoz meg kell találnunk a kettőnk közös minimumát. Ahhoz, hogy Magyarországból csináljunk egy élhető országot, amit Fodor Gábor is szeretne, én is szeretnék, meg az ország nagy többsége is szeretne, meg kell találnunk a jobboldallal összekötő minimumot. És bár lehet olyan véleményünk, hogy nekünk ez a jobboldal nem tetszik, hogy vannak a jobboldalnak olyan törekvései, amelyek miatt nem kívánnánk velük egy asztalhoz ülni, de a jobboldali választók többségével egy asztalhoz kell ülnünk, mert nincs más választásunk. Úgy vélem, a harmadik Magyar Köztársaság életének jelenlegi szakaszában a politikai erőknek egyszerre két dolgot kell tenniük: egyrészt szükség van a politikai oldalak identifikációjának újragondolására, megerősítésére, másrészt pedig folyamatosan keresni kell mindazt, ami összeköt bennünket a jobboldallal, amitől mi így ketten vagy hárman közösek vagyunk. Tehát feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a minimumokat, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy fenntartsunk és működtessük a demokratikus politikai közéletet. A nemzeti középben ez a szándék fejeződik ki. Ha csupán csak ez a szándék fejeződik ki benne, akkor baj van. De azért hadd mondjak néhány példát arra, miben több a nemzeti közép ennél. Igen, szerintem van olyan terület, ahol nagyon toleránsan, megengedően kell viszonyulnunk bizonyos jobboldali intézkedésekhez, mert ha beavatkoznánk, az rontaná a helyzetet.”
Bölcs, nem? Tehát, az MDF, az SZDSZ, azért ült le tárgyalni, mert nincs más választásuk és ezt, Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja! A háttérből való MDF finanszírozás és egyéb trükkök („százai”), mind arra engednek következtetni, hogy Gyurcsány egy amolyan „láthatatlan kézként” bábáskodik a Demokratikus Centrum megszületésénél. Ez persze csak sejtés, hisz az igazság valahol odaát, a hazugság fala mögött van. De olvasva, Gyurcsány Ferenc 2003-as gondolatait, melyből kiderül, hogy igen határozott képe volt az MSZP-SZDSZ koalícióról és arról, hogy az MSZP-nek mit kéne tennie, nehéz elhinni, hogy a demokratikus középre úgy hasonlító (klón) képződmény mögött ne álljon ott. Persze lehet, hogy tévedek, vagy félreértelmezek dolgokat, amihez persze, mint individuumnak, jogom van és az egész dolog, amit leírtam csak fikció, de talán annyira mégsem! Majd kiderül! Mert egyszer, minden kiderül, ezt súgja az öszödöm! Ezek után nézzük meg, mit is értette Gyurcsány Ferenc 2003-ban a politikai tolerancia alatt:
„A koronát nem visszük ki a Parlamentből, bár a baloldaliak és liberálisok túlnyomó többsége azt gondolja, hogy talán nem kellett volna behozni a Parlamentbe. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt a vitát megnyitnánk, többet ártana, mint használna. A családtámogatási rendszer esetében tehettük volna azt, hogy a korábbi adókedvezményre épülő családpolitikát megszüntetve bevezetünk egy családi pótlékra épülő támogatási rendszert. Sok baloldalinak és talán liberálisnak is tetszett volna, de nem ez tettük, hanem jelentősen megemeltük a családi pótlékot, és elkezdtük visszafogni az adókedvezményre épülő támogatási elemek fejlesztését. Megpróbáltunk egyensúlyozni.”
Hát ez volt a baj, hogy csak próbáltak, illetve ő maga is csak próbálkozott kormányzása alatt. Ahogy Yoda mester mondja, aki van olyan bölcs, mint Gyurcsány Ferenc: „Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!” A próba nem sikerült, a veszteség kb. tíz millió magyar állampolgár jövője, de amilyen embernek megismertem, valószínű, hogy újra meg fogja próbálni! Kérdés, hogy lesz e hozzá, elég alany? Ugye nem is olyan rossz dolog az a kettős állampolgárság? Végül álljanak itt Gyurcsány Ferenc gondolatai 2003-ból arról, milyennek is képzeli ő el a köztársaságot, mondjuk a III. Magyar Köztársaságot:
„A 89-90-ben létrejött köztársaság először, egy adott történelmi pillanatban a nemek köztársasága volt. Nemet mondtunk mindarra, amit nem akartunk többé. A dolog természete alapján ez egy pillanatig állt csak fenn, mert mihelyst létrejött a köztársaság, az annak demokratikus politikai talapzatát nyújtó politikai erők elkezdtek küzdeni az új hatalomért. Jött a konfrontáció időszaka. Ez a szakasz addig tart, amíg a nemek köztársaságából az igenek köztársasága lesz, azaz létrejönnek azok a politikai minimumok, amelyekben a tagolt társadalmi-politikai térben lévő szereplők egyetértenek. Fodor Gábor köztársaság-definíciója jogi- intézményi keretként fogalmazza meg a köztársaságot. Egyébként ez egy fontos feltétel. Az én köztársaság-definícióm e mellett, és nem e helyett, értékdefiníció is. Öt ilyen politikai minimum létezik. Ezek közül az első egy identitás- vagy történelmi minimum: kik vagyunk mi így együtt, magyarok? A második a demokratikus minimum. Ez az, amit Fodor Gábor feszeget, de az öt minimumnak csak az egyike. Vagy egyikének is talán csak az egyik része. A harmadik a szociális minimum. A negyedik az erkölcsi minimum. Olyan kérdéseket is tartalmaz, amelyre utalt Fodor Gábor, hogy mi a jó, és mit tartunk rossznak, hogyan ítéli meg a politika és a nyilvános közélet azt, mivel hajlandó bármilyenfajta egyezséget vállalni, és mivel nem. És az ötödik a nemzeti minimum. Ez jellegzetesen közép-európai történet, mert különben beleilleszthetnénk az elsőbe is. Hogyan képzeljük ezt a határon túl is spirituális közösségként létező történelmi magyar nemzetet? Ez az ötödik minimum alapkérdése. Ha ez az öt minimum konszenzusos módon létrejön, akkor már lényegesen könnyebb úgy vitatkozni egymással: a másik nem érzi úgy, hogy a vita során megkérdőjeleznék a demokratikus vagy nemzeti elkötelezettségét és legitimitását. Ma állandóan megkérdőjelezzük ezt: ők rosszat szólnak, mi azt mondjuk, hogy fasiszták vagytok. Mi rosszat szólunk, ők azt mondják, hogy ti meg kommunisták vagytok. A liberálisokról nem is beszélve, mert ti meg hazátlanok vagytok. Ennek akkor lesz vége, hogy ha vagy ebben az öt ügyben vagy másként definiált valamennyiben meg tudunk állapodni. Tapasztaltuk már, hogy az ütéshez a politikában nagyon sok bátorság és bölcsesség nem kell. Sokkal több kell az egyezségek megkereséséhez. … A kormány az országot képviseli. A saját szavazói támogatásával fog tekintettel lenni a nem rá szavazók érdekeire is. De a saját szavazóitól kapott felhatalmazás alapján a saját programját valósítja meg. A konszolidált köztársaság konfliktustűrő képessége nagyobb lesz, mint jelenbeli „konfliktusos köztársaságunknak". Nem kell félni - nincs messze az idő.”
„Ne mérjük magunkat a Fidesz történetéhez, ne mérjük magunkat a semmittevéshez és ámításhoz!” (Gyurcsány Ferenc, 2003.)
Forrás: http://www.mozgovilag.hu/2003/06/02%20Piko.htm
