DIANÁS CUKORKÁI

Ma délelőtt a tanszékünk vendége volt a Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, de úgy, mint az MSZP pécsi polgármesterjelöltje. A „Polgármester leszek?!” című vitasorozat keretében jött el hozzánk, hogy mint a politika iránt érdeklődő egyének, jobban megismerhessük motivációit, elképzeléseit, terveit, voltaképpen a programját. Készítettem egy kis jegyzetet, hogy majd Páva Zsolt (FIDESZ) polgármesterjelölt úrral össze tudjam hasonlítani az elhangzottakat. Nem kívánok hosszas elemzésbe bocsátkozni, hisz ahhoz kevés a hely és egy ilyen találkozásból, nagy merészség lenne, komolyabb következtetéseket levonni, főleg úgy, hogy a másik felet még nem is hallotta az ember. Két dolgot emelnék csak ki, amelyek további gondolkodásra sarkaltak és mely gondolkodás talán szerénynek tűnő, ám őszinte eredményét most a kedves olvasóval szeretnék megosztani. Az első ilyen mozzanat, a jelölt asszony retorikájában találtam meg, melynek egyik vezérszlogenje, a „Visszatérek!” kijelentés. Visszatérés, vagyis elhagyta Pécset. Ez igaz, is meg nem is. Hisz ugyan 4 ciklusú országgyűlési képviselő és 7. éve az országgyűlés elnöke, mégis ugye, pécsi körzetben győzött négyszer. Viszont, ahogy most próbál az előző mszp-s városvezetéstől elhatárolódni, azt hangsúlyozza, hogy ő nem szavazott egy önkormányzati rendeletnél sem. Tiszta a keze! Biztos volnának olyanok, akik ezzel a kijelentéssel vitatkoznának, nos a megfelelő fórumokon ezt tegyék is meg. Nem volt itt a döntéseknél, tehát mégis elszakadt a várostól? Erre a fajta ellentmondásra jól rávilágítottak a beszélgetés moderátorának kérdései is. Hisz, a döntésekben nem vett részt, de nem is szakadt el a várostól, hisz ahogy mondta, a családja Pécsen él. Akkor voltaképpen el se ment! „Visszatérés!” nem lesz könnyű, főleg úgy, hogy igazából, állítása szerint soha el sem hagyta igazán Pécset. Egy hölgy esetében ez talán nem korrekt kijelentés, de kicsit ez olyan, mintha a saját farkába harapna. Ettől a kis szójátékokkal tarkított szlogen ellenére kijelenthető, hogy Szili Katalin országos politikus, míg Páva Zsolt helyi. Ez nem nagy megállapítás, de az már érdekesebb, hogy Szili Katalin, ha győz, akkor egy markáns nagypolitikai karriert hagy ott és vedlik majd kvázi helyi politikussá, hisz országgyűlési képviselő marad. Viszont azért ez a fajta visszalépés, mert ez inkább az sokak szemében, példa nélküli a III. Köztársaságban. Viszont ez tényleg visszalépés? Hatalmi potenciált tekintve igen, viszont talán valaminek az elindítója is, hisz most esetleg egy országos politikus 20 év „távollét” után bele kóstolhat, milyen egy vidéki város polgármesterének lenni. Milyen nehéz a központi kormányzattal és a fővárossal szemben lobbizni és érdeket érvényesíteni. Itt jön elő az EKF. Szili Katalin ma kijelentette, hogy az EKF-et Pécs kapta és nem szabad tovább a lúzer város szégyenét viselni, mely képtelen az EKF megrendezésére. Ez remek, akkor én ezt egy kérdésben, kicsit konkretizálva, javasoltam, hogy tárgyaljon Hiller Istvánnal, hogy a Széchenyi tér leendő ásatásain ne a Nemzeti Örökségvédelmi Szakszolgálat fővárosi emberei dolgozzanak, mikor a PTE–n működik egy régészeti tanszék, mely nem is rossz és mely tanszékből amúgy nincs is sok az országban. Erre egyébként a Baranya Megyei Múzeum illetékesei is sokat panaszkodnak, például a Dunántúli Napló 2009.04. 20-i számában. Meg kell törni a mindenre kiterjedő és behálózó centralizmust, mely a vidéket lesajnálja és szolgai, kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Lépjünk, tovább, mert erről jövő karácsonyig is elvitatkozhatna az ember az meg most nem cél. Viszont volt egy igen, számomra elég poénos helyzet, mégpedig, mikor egyik ifjú szaktársam, első közönségkérdés gyanánt, a kedves vendég és férjének Princz Gáborral való üzleti kapcsolatairól és egy elvesztett per és következményeiről tudakozódott. Nos, természetesen az elnök asszony mindent tagadott és ez természetes is. Lelkes szaktársam az igazságra lett volna kíváncsi, de az igazság nem az ilyen beszélgetéseken terem. Nem ez a céljuk. Viszont a kérdésnek alapból helye volt, hisz ismeretszerzés céljából tette fel a kérdező a tisztelet szem előtt tartásával. A szituáció akkor élesedett némileg ki, mikor egy másik szaktárs az elnökasszony védelmére kelve, a kérdés provokatív mivoltát és kampány ízűségét tette szóvá. Ez lovagias gesztus volt, amivel szintén nincs semmi baj. Viszont az nem helyes, hogy ezzel a kérdezőt diszkreditálta. A kérdés talán éles volt, de provokativitásával nem lépte túl az egészséges kereteket. Az a megjegyzés, pedig, hogy egy politológus nem tehet fel ilyen kérdéseket, mert nem etikus, ez meg így nevetséges. Nos, nem elsőáldozónak, hanem politológusoknak készülünk. Akikkel pedig foglalkozunk, azok pedig a parlamentben nem egy tűz köré gyűlt cserkészcsapat. Kár a szeméremért! Felesleges és álszent dolog. Mi az etikus a politológiában? Jó kérdés. Csak röviden az én véleményem, amivel nem lehet, hanem kell vitatkozni, az, hogy az ilyen botrányszagú hírek hatásának vizsgálata az egyes politikusokra épp oly etikus, mint az élő emberek szubjektív döntését, „körzővel, vonalzóval” számokká alakítani és méricskélni. Ma ha megnézünk egy Nap-keltét, vagy egy Estét, az emberek nem többek, holmi százalékértéknél. Félek, hogy a politikával együtt a politológia is elfordult az emberektől. Mikor meghívnak politológusokat egy elemző műsorba, hogy megmagyarázzák az aktuális politikai fejleményeket, nos néha az az érzése az embernek, hogy a meghívottak csak egymást szórakoztatják. Százalékok, népszerűség és latolgatás. Ma ezért fizetnek, hát ezt kell csinálni, pedig vannak a politológiának olyan területei, amelyek kicsit közelebb vihetnék az egész tudományt az emberekhez. Ilyen például a közpolitika, amelynek elhelyezése is problémás a politológia palettáján, ahogy hallom ez egészen az akadémiai szintig megjelenik mint probléma. Ezt most csak a személyes érintettség miatt említettem, de gondolom, még számtalan terület küzd hasonló problémákkal. Ez az OTDK-n is kiderült. Viszont hinni kell a fejlődésben és idővel minden formálódik és átalakul. Nos, látva, hogy egyes ifjú hallgatók, nem riadnak vissza a kellemetlen témák firtatásától, úgy érzem, hogy jó tudományterületet választottam, itt nem lehet unatkozni. Végül egy idézet Madách Imre - Az ember tragédiája című művéből, félek, hogy ma sok politológus akiket a tévében látni és az újságban olvasni, mondhatná ugyanazt, amiről Kepler panaszkodik a nyolcadik színben: „Nem fáradok-e éjet és napot? Elárulom tudásomat miattad, Megfertőzöm, midőn haszontalan Időjóslást, horoszkópot csinálok, Eltitkolom mit lelkem felfogott, És hirdetem, mit jól tudok, hamis. Pirúlnom kell, mert rosszabbá levék, Mint a szibillák, kik hivének abban, Amit jósoltak, míg én nem hiszek.” Remélem Páva úr látogatása is hasonló indulatokat generál majd. Az SZDSZ-el ellentétben én a szenvedély híve vagyok. Szerelemben munkában egyaránt! Gondoljunk, csak bele, szenvedély nélkül ma mi sem léteznénk!