DIANÁS CUKORKÁI

♀≠♂

Félemberek

- A nők és férfiak társadalmi helyzetének rövid elemzése -

Elemzésemet két könyvre építem, egyrészt Pierre Bourdieau-Férfuralom című művére, másrészt Koncz Katalin által szerkesztett Nők és férfiak – Hiedelmek és tények kötetre. Azért ezt a két könyvet választottam, mert a Nők és a Férfiak születésénél, még nem volt olvasható Bourdieu könyve, de sok gondolati átfedést találtam két mű között. Alapvetően mind a két könyv a nők és a férfiak társadalmunkban meglévő vélt, vagy valós egyenlőtlenségét vizsgálja, visszakanyarodva az emberi faj és a társadalom fejlődési szakaszaira. Az elemzést én is itt kezdeném, hisz a hiedelmeknek és a tényeknek is valahol itt van a forrásuk.

	Szereposztás

	Amint arra a bevezető végén utaltam, vizsgálatomat a biológiánál, a természet törvényeinél kezdeném. Annál is inkább, hisz az ember bármily tudatos lény is, az evolúciós elmélet folytán a törzsfejlődés eredménye. Az általam olvasott tanulmányok mindegyike, a nemek kialakulásánál kezdi a nő és férfi társadalom viszonyát. Nos, a kétneműséget az ivaros szaporodás hozta be az élővilágba, pontosabban az állatvilágban, amelynek óriási hatása lett az élőlényekre, viselkedésükre, életmódjukra. Értelmet nyert a társasviselkedés kifejezés. Innentől a fajok nemekre osztódtak, nőstény és hím egyedekre. A természet, mely tudatosabb és sokszor kegyetlenebb mint a bármelyik ember, nem hoz létre felesleget, így a nemek külső megjelenésükben kezdtek némi eltérést mutatni, hisz a szaporodás során más feladatuk akad és ez voltaképpen az égész életüket meghatározza. A természetben a nőstények feladata, kizárólagos monopóliuma lett az utódok kihordása, gondozása és anyatejjel való táplálása. A hím egyedeké, a nőstények védelme, illetve a táplálék megszerzése. Ez olyan alaptörvénye a természetnek, melyet egy emberi törvény sem írhat felül büntetlenül, de erről majd később. A tanulmányokból kiderült számomra, hogy az emberi társadalomban meglévő különbözőségek a nemek között, az ide az evolúció ezen fejlődésére, konkrétan a szaporodásra vezethetők vissza. A szerepek szerint a hím egyedek erősebb testfelépítésűek és agresszívebbek, míg a nőstények vékonyabbak kisebbek és nyugodtabbak. Így az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a dominancia a hímek előjoga lett és a nőstények ennek a dominanciának rendelődnek alá. Ez a patriarchális közösség, de bizonyos fajoknál a matriarchális közösségre is találunk példát. Ilyen állat a hiéna például, vagy az elefánt. Ám ezek a matriarchális közösségek sem a természettel szállnak szembe, hanem annak a nemekre vonatkozó tulajdonságok egy érdekes alkalmazása révén jönnek létre. Itt kell rátérnünk arra, hogy valójában mitől nőstény a nőstény és mitől hím a hím. A választ a kromoszómákban kell keresnünk. Van ugye az X kromoszóma, mely nőstények sajátja és van a Y, ami a hím egyedeké. A kutatók felfedezték, hogy a X ősibb, mint az Y, sőt az Y egyfajta mutációnak kell tekintenünk, ami végül integrálódott az evolúció során. Így mivel az X az ősibb, tehát az alap, így nyilván ez a gyakoribb, illetve kimutatható, hogy voltaképpen ez az alap kromoszóma és maga az XX, vagyis a nőstények (nők) az alaplények és ahhoz, hogy hím (férfi) egyedek fejlődjenek ki, speciális kémiai folyamatoknak kell az anyaméhen belül a zigótában lejátszódnia.(Czeizel Endre, 1985) A hím egyedeknek, meg kell küzdeniük azért, hogy megszülessenek. Az embernél is kimutatták, hogy több fiú embrió hal meg még az anyaméhben, mint lány. Ezért is van, hogy alapból több lány születik, mint fiú. Továbbá érdekes, hogy a fantasztikus regényekben is a tisztán nőkből álló társadalmat írják le. Természetesen, ha zárt a közösség ez kizárt, hisz a természet észleli az ilyen problémát és idővel biztos születnének fiú egyedek is, vagy a nők alakulnának vissza kétneművé, vagyis hermafroditává, amire még van példa az embrionális fejlődésnél. Természetes ezek csak fikciók. Visszatérve a nemek kialakulásához, a kromoszómákon kívül a másik nagyon fontos tényezők a hormonok. 
	A hormonok azok, melyek szabályozzák a szervezet működését, hatással vannak minden mirigyre, az idegrendszerre és alapól minden szervre. Az emberi testben legyen az nő, vagy férfi, termelődik mind a két nem nemi hormonja. Ezek kölcsönhatása és aránya az ami voltaképpen meghatározza az egyes ember karakterét, habitusát, jellemét. A hormonok azok, melyek kialakítják a testalkatot. E hormonoknak köszönhető, hogy a nők kisebb termetűek, gyengébbek, alacsonyabbak. Természetesen az emberi társadalom ezeket úgy vette, hogy a nők ezért alacsonyabb rendűek a férfiaknál. Ez így nem igaz. A hormonok azok melyek felelősek az agy működésért, azért hogy a férfiaknak jobb a térlátásuk, a nőknek meg jobb a nyelv és beszédkészségük. A nőknél konkrétan azt jelenti, hogy náluk az agy mindkét felén jelen van egy beszédközpont, míg a férfiaknál ez csak a bal féltekén van meg. Viszont ez a plusz beszédközpont az, mely lerontja térlátást és melynek köszönhetően a nők közül kevesebb mérnök kerül ki és viszonylag rosszabb autóvezetők a férfiaknál. Ezek a társadalomban, mint sztereotípiák jelennek meg, de valójában csak biológia játékáról van szó. A szellemi képességek tekintetében is kimutatták, hogy a nők nem butábbak a férfiaknál átlagban, viszont a nőknél pont az átlagtól való nagyobb számú negatív és pozitív eltérés ami hiányzik.(Czeizel, 1985) Kevés a női zseni és így kevesebb a női Nobel díjas is. Ez persze némileg írható az iskolarendszer számlájára is, de a kutatások is azt mutatták, hogy a nők precízebb munkát képesek végezni, mint a férfiak, viszont, kevésbé újítóak, kevésbé produktívak. Női precizitás, egy újabb közhely és gondoljunk csak az édesanyák rendmániájára, de hasonlóra az állatvilágban is találunk példát a fészket rendben tartó nőstény képében. 
	A hormonok, tehát nagyon fontosak és ezért lényeges, hogy miként alakul az egyes nemek hormonháztartása. A hormonok már az embrióban elkezdenek termelődni, hisz ezek szintje dönti el, hogy az amúgy kétnemű nemi szerv kezdemény, női, vagy férfi nemi szervé fog a továbbfejlődni. Ez a hormontermelődés aztán a gyermekekben lecsökken, ezért tűnnek a gyerekek afféle uniszex lényeknek.  Aztán a pubertáskorban újra intenzívvé válik a termelődésük és ennek hatásra kialakulnak a másodlagos nemi jegyek. Láthatóvá válnak az eltérő testalkat és az eltérő nemi szerep jegyei. Férfiaknál az itt megkezdődött hormontermelődési szint, némi csökkenés után beáll egy egyenletes színtere, mely a klimaxig tart. A nőknél ez másként van. Náluk a hormonszint nem áll be, hanem ciklikusan változó lesz, igazodva a peteéréshez, a menstruációhoz.(Czeizel,1985) Továbbá érzékeny lesz minden a környezetből jött hatásra is. Így a férfiak személyisége sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a nőké, hisz a nők viselkedésére, ha akarják, ha nem hatnak a hormon szintek változása. Ezzel bizonytalanabbnak, megbízhatatlanabbaknak tűnnek a társadalom szemében, mint a férfiak. Labilisabbak érzelmileg, ami véli a társadalom, kihat a döntéseikre is. E vélekedés szintén igen hátrányosan érinti még ma is a nőket, holott igaznak igaz, de kellő rugalmassággal és nyugodt munkafeltételek megteremtésével ezek a jelenségek minimalizálhatók. Ezt a biológiai részt azzal zárnám, amivel kezdtem és ami a társadalom szempontjából a nő, férfi kérdés középpontjában áll, az a reprodukcióban betöltött szerep. 
	Az elején már említettem, hogy a z utód, a gyermek kihordása és közvetlen gondozása a nőstények, vagyis a nők kizárólagos monopóliuma lett, melyet soha nem ruházhatnak át a másik nemre, mint ahogy a másik nem sem  veheti át ezt a szerepet. Ezeken a szerepeken nem lehet változtatni. Viszont nem mindegy, hogy miként kezeljük az ezekből fakadó jelenségeket. Az állatvilágban a szaporodás időszakhoz köthető, mely nem csak a nőstényekre, hanem a hímekre is hat oly módon, hogy a nőstények tüzelése idején lesznek nemileg aktívak a hím egyedek is. Ezt saját macskákon végzett megfigyeléseim is megerősítették számomra. A női ciklikusságot tehát itt lekövetik a hímek, de az embernél ez már nem így van. A férfi elszakadt a nő nemi ciklikusságától, szabadabb lett ezáltal. Ennélfogva a férfi bármikor kész a szaporodásra, ami nőket igen hátrányosan érinti, hisz így folyamatosan kivannak téve a férfiak nemi dominanciájának. Az állatvilágban is, kevés kivételtől eltekintve, a nőstények a párzás kezdetén és az aktus során is alárendelt szerepet játszanak. Itt érhető igazán tetten a férfi dominancia. Viszont, ha egy nőstény nem tüzel, vemhes, vagy szoptat, úgy ez a hatása hímeknek nem érvényesül. Sőt olykor kimondottan ellenségesen lépnek ilyenkor fel a nőstények és a hímek inkább tartanak tőlük. Ezt is tapasztaltam a macskáknál. Itt térnék vissza a matriarchális társadalmakhoz. A hiénáknál, a hímek célja, hogy a domináns nősténnyel, vagy nőstény családtagjaival párosodjanak. A vezérnőstény és családja ezt úgy éri el, hogy a falkában a többi nőstény az adott időben nem tüzel, mert valószínű, hogy az ő, illetve a család nőstényeinek előző almából származó kölyköket nevelik(dajkálják), aminek része a szoptatás, ami viszont gátolja a peteérést, így a fogamzást is. Ez elősegíti a természetes kiválasztódást, hisz csak a legerősebb hím fog vele, velük párosodni, míg a gyengébb hímek génjei nem öröklődnek, hisz nincs nőstény a veszteseknek, mert azok nem tüzelnek. Egyszerű és a végeredmény ugyanaz, mint a poligám patriarchális közösségekben, vagyis csak a legjobb gének öröklődnek. Poligámia, ez is érdekes, hisz az embernél jelenik meg(még van pár faj, ahol ez jelen van) a monogámia. Párválasztás egy egész életre. Ezt az tette lehetővé, hogy az emberi utódgondozás olyan magas fokú, hogy nem igényli az állandó versenyt a legjobb egyedek kiválasztódásáért. Ezt elvégzi maga az anyaméh, amely egyből érzékeli, ha életképtelen egyed fejlődik benne. Többnyire ilyenkor már a beágyazódás sem történik meg. Ez az elsődleges szelekció.(„... a megfogamzott magzatok jelentős része már be sem ágyazódik a méhbe, és legfeljebb 30(!) százalékuk születik csak meg.” (1) A másodlagos pedig a közösség, a társadalom. Gondoljunk csak Spártára, de akár a mai társas viselkedésekre is.  Igen a társadalom. A következőben azt vizsgálom meg, hogy a nemek közötti szereposztást, mely a szaporodás kapcsán kialakult, miként dolgozza fel a társadalom és ennek milyen hatása van nők helyzetére. Van elnyomás férfi részről, vagy csupán félreértelmezések vannak.

♀≠♂
	Egyenlőség, az egyenlőtlenségben

 	Egyenlőség, egyenjogúság. Vajon van értelmük ezeknek a fogalmaknak a nők és a férfiak viszonyában és ha igen akkor milyen értelemben? Ezek azok a kérdések, melyekre megpróbálok, most az általam olvasott irodalmak segítségével választ adni. Amint láttuk a természet különböző feladatokat jelölt ki az egyes nemek számára és ennek megfelelően alakultak fizikai és mentális felépítésük. Ezért megállapítható már itt az elején, hogy már alapból létezik egyfajta eltérés a két nem között. Eltérések, melyek már az ősi közösségekben is eltérő feladatokra predesztinálta a nemeket, követve valamilyen formában az állatvilágot. A férfi mivel fizikuma lehetővé tette neki, vadászni járt és megvédte a közösséget, míg a nő őrizte a tüzet( az otthon melege), megszülte és gondozta a gyermekeket és gyümölcs és tojás gyűjtögetéssel szerzett, majd készített ételt a hús mellé. Továbbá a nők feladata lett, mivel ők tartózkodtak többet ott, a lakhely rendben tartása. Ezek a funkciók állandósultak, majd hosszú időre megkérdőjelezhetetlen „törvénnyé” váltak. A nő lett a statikus elem a társadalomban, az állandó, az igazi röghöz(tűzhelyhez)kötött. A férfi, a felszabadult, hisz nem kötötte már semmi biológiailag, társadalmilag is szabad lett. De vajon tényleg szabadság ez, vagy a természet által kiosztott szerepnek való társadalmi megfelelés! A nőt a gyermekszülés láncolta igazán az otthonhoz. Létének értelme a gyermekszülés és gondozás lett, továbbá a férj kiszolgálása és a ház körül olyan munkák elvégzése, melyre férj nem ért rá. A középkortól egészen a XIX. század közepéig ez volt helyzet, hisz a nők életük során 8-25 terhességet hordtak ki. Mivel az átlag életkor pedig igen alacsony volt, 40 év, ezért elmondható, hogy nő szinte egész életét a szüléseknek és a gondozásnak szentelte.(Czeizel,1985) Nem volt a társadalom számára hasznosítható szabadideje, ellentétben a férfiakkal. Azok a nők pedig akik, biológiai okokból nem szülhettek gyermeket a társadalom margójára kerületek és nagy részük kolostorban végezte. Ez igaz azon nőkre is, akik megélték a klimaxukat. Ezen esetleg a  származás változtathatott csak. A nők tehát távol kerültek a közélet formálásától, a társadalmi döntéshozástól. A közvetlentől, hisz a nő rájött arra, hogy bizonyos praktikákkal befolyásolni tudja urát, a férfit. Innen ered a Biblián kívül a nőnek, mint a csalfaságnak a megtestesítőjének a megbélyegzése(boszorkányok). Gondoljunk csak a királynékra, akik a magyar történelemben is sokszor igencsak beleszóltak a döntésekbe. Ezt Bourdieu is kiemeli a Férfiuralom című könyvében. Kialakul a nők háttér világa, a férfi világ árnyékkormányzása. Ennek nyomai ma is fellelhetők a nők viselkedésében, sőt Bourdieu azt állítja, hogy a nők ezt kimondottan élvezik. Visszatérve egy kicsit a gyerekszámhoz, mely végül is a nőt a szülőágyhoz és a tűzhelyhez láncolta. A sok gyermek nem jelentett mást, mint munkaerőt, továbbá mivel magas volt a csecsemőhalandóság, ezért ebből a 25 csecsemőből, alig 4-6 élte meg a felnőttkort. A nők másik misztikusnak tekinthető társadalmi és némileg vallási megbélyegzése és hátránya vérhez, vagyis a menstruációhoz köthető. Pedig a sok szülés és a szinte folyamatos szoptatás miatt, a ciklusok száma igen kevés volt, hisz már fentiekben is említettem, hogy a terhességen kívül, a szoptatás is gátolja termékenységet. A középkorban egy nőnek az élete során, átlagosan alig 10 menstruációja volt, míg a mai nőknél ez a szám 450.(Czeizel,1985) Erre a jelenségre még később visszatérek. Nos, amint látszik nem volt könnyű a nők helyzete a középkorban illetve a az újkorban. Ez valójában nem volt más, mint a biológiai törvények szélsőséges alkalmazása, a társadalom részéről. Egyenlőség. Vajon ki volt jobb helyzetben? A férfiak, akik ezrével pusztultak el a csatamezőkön egy másik férfi által, vagy a földeken a végkimerültségtől összeroskadva. A nők, akik ezrével haltak meg szülés, vagy a szülés után fellépő fertőzések(gyermekágy)következtében. Volt olyan időszak, amikor az elhunyt nők fele szülés következtében vesztette életét. Nos, a válaszadás ezért nehéz és voltaképpen lehetetlen. Mind két nem tette a maga dolgát és arról sem kell megfeledkeznünk, hogy a nőket és a férfiakat is, egyformán sújtották a különböző járványok. Egyenlőség, igen volt egyenlőség, hisz mindkét nem számára a saját biológiai szerepe a végzete is volt egyben. Ilyen szempontból a középkori társadalom sokkal „természetesebb” volt, mint a mai. 
	A társadalom változása úgy a XIX. század közepétől érzékelhető nagymértékben, hisz ekkora kezdi el éreztetni hatását az ipari forradalom, megjelennek a gépek a földeken is. Növekszik a termelés hatékonysága, a munkaerőre pedig a városokban lesz szükség, de már ez sem olyan mértékű, mint régen a földeken. Továbbá a század végére, Semmelweis Ignácnak köszönhetően, csökkent a nők gyermekágyi halálozása és alapból növekedésnek indult az átlagéletkor is. Lassan csökkent a gyermekek száma, a nőknek egyre több idejük lett. Ezt először különböző csoportos foglakozásokon, női egyletek és kézműves körökben töltötte itt folytatva a háttér kormányzást. Ápolta és építette a családi kapcsolatokat.(Bourdieu)  Majd következtek a jótékonysági szervezetek és a sebesültek ápolása. Megjelent az igény a közéletben való nagyobb részvételre és a nyílt döntéshozatalban való részvételre. Továbbá megjelenik az igény, hogy a nők is tanulhassanak, hisz már szert tettek annyi szabadságra, hogy ez beleférjen az idejükbe. A férfitársadalom lassan és reagált, hisz féltették pozícióiakat,  minden nő egy pozíciót vesz el a férfiaktól, ez pedig sérti a dominanciát, meg egy férfi amúgy sem tud más szerepben megjelenni. Aztán lassan mégis sor kerül a nyugati civilizációkban a nők politikai egyen jogosítására a választások általánossága tételével. A nők megjelentek az közép és felsőoktatásban és a termelés szinte minden területén. Mára viszont ez a tendencia, kezd túlmutatnia az eredeti célokon és a társadalmakban, a családokban ez igen komoly problémákat és konfliktusokat szül. A politikai egyenjogúság után most a feministák, egyfajta  társadalmi egyenlőséget követelnek, ami azt jelenti, hogy helyet kívánnak maguknak azokban a szerepekben, melyeket eddig a  férfiak, a férjek töltöttek be. Ez annak is a következménye, hogy a nők nyugodtabb belső természetüknél fogva tovább élnek mint a férfiak, illetve tovább maradnak nemileg is aktívak, hisz még régebben a klimax 40-45 éves korukban jelentkezett a nőknél, ennek az ideje ma az 50 éves kor környékére tolódott ki.(Czeizel,1985) Ezzel voltaképpen lehetőséget kaptak arra, hogy megválasszák, hogy mikor szüljenek és váljanak családanyává. Ám ez sem okoz ma már túl nagy gondot, hisz ott a bölcsőde és az óvoda, továbbá ma hazánkban az átlagos gyerekszám családonként alig éri el a kettőt, és a nők az utolsó szülésük után átlagosan még akár 46 évet élhetnek.(Czeizel,1985) Most már rendelkeznek annyi szabadidővel, mely kellő mértékben hasznosítható a társadalom számára. A kérdés itt az, hogy feltétlenül szükséges e, hogy a nők ezt a plusz időt abban szerepben töltsék el, ahol a férfiak. Ma már a két eltartó a családokban általános, de az már kevésbé, hogy esetleg a férfi magasabb pozícióba kerül, mint a férj és többet is keres, kvázi ő lesz a fő eltartó. Ezzel felborulni látszik az eredeti szereposztás. Látszólag. 
	Ferge Zsuzsa, aki magát is feministának tartja, a '80-as évek közepén már arról ír, hogy rossz úton járnak a feministák, hisz túlságosan is csak a politikai és társadalmi egyenlőségekre és szerepekre koncentrálnak és szinte teljesen megfeledkeznek a nők természetes szerepéről a reprodukcióban. A szülés hátránnyá, negatív eseménnyé vált a feministák szemében. Karrier, vagy gyerek? Ostoba kérdés, vallja Ferge, hisz a nők azzal, hogy mindenáron integrálódni akarnak a férfitársadalomba, egyre többet veszítenek női mivoltukból, ami negatív hatással van a társadalomra. Kevesebb szülés, kevesebb gyermek, kevesebb család, szegényebb nemzet. A férfi társadalom egyre frusztráltabb lesz, így növekszik a hajlam az önpusztító életmódra, a káros szenvedélyekre. „A feminizmus egyik súlyos hibája, tévedése, hogy a férfiak társadalmi helyzetének rejtett nyomorúságát nem engedi felismerni, emiatt hamis összehasonlítási mintát állít a nők elé. Olyasmit tüntet fel kívánatos értékként, amit a férfiak önmaguk elé is csak erőltetve, önáltatva állítanak. Ilyen módon a radikális feminizmus sok tekintetben akaratlanul is a férficentrikus kultúra ideológia fenntartója.” (2) Továbbá, mindnél később vállal egy nő, illetve egy pár gyermeket, annál nagyobb az esélye a különböző rendellenességeknek. Persze ezek kiszűrhetők és kezelhetők, de ezek olyan plusz költségekkel terhelik majd meg az egészségügyet, amelyek elkerülhetőek lennének. Ferge Zsuzsa végül is arra mutat rá, hogy a nők úgy vélik egyenjogúságukat megvalósítani, hogy kvázi férfivé válnak. Ezért van az, hogy a csúcs pozícióba jutó politikus nőkre a kollégáik is inkább férfiként tekintenek és külső jegyeikben is nem a nőiesség az ami dominál náluk(eltekintve néhány kivételtől). Ez a elférfiasodás pedig veszélyes, hisz pont azoktól a tulajdonságoktól próbálnak nők megszabadulni, ami őket igazán nővé teszi. Ráadásul az egész nem más mint illúzió. Egyrészt vannak olyan munkaterületek, ahol a nők sohasem fognak jobban, sőt egy szinten teljesíteni a férfiakkal. Ez nem sztereotípia, hanem biológiai, genetikai tény. Szó eset már a nők két beszédközpontjáról és rossz térlátásukról, de itt kell megemlíteni a gyengébb fizikumot, ami nem azt jelenti, hogy nem végezhetnek fizikai munkát, csak az extrém terhelésre alkalmatlanok. A szellemi területen hasonló a helyzet. A nőknél széles az átlag sávja, az ettől való bármiféle eltérés ritka. Ráadásul a nők szellemi és fizikai teljesítményre nagy hatással, általában negatívval, van a menstruációs ciklus, vagyis a hormonszint ingadozása. A ménszesz idején minimum 5%-al csökken nők szellemi és ennél nagyobb mértékben a fizikai teljesítménye(Czeizel,1985), ami valljuk be egy vezető funkció esetén elgondolkodtató, főleg egy krízis helyzetben. Ezért is ritkák a női politikai vezetők, a társadalom is kevésbé tartja őket alkalmasnak a vezetésre és irányításra. Buda Béla még fontosnak tartja nevelést, a nemi szerepek elsajátítását. Ha tehát a férfiakhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező nőket szeretnénk, akkor azt már a nevelésben is el kell kezdeni. Mondjuk leszoktatnia kislányokat a babázásról, hisz az az anyaszerep elsajátítása. A lányos ruhák és kevésbé praktikus hajviseletek elhagyása és bármilyen szelekció. Koedukált mosdók és illemhelyek bevezetése, minden közintézményben és egyéb vendéglátóipari és szórakozóhelyen. Ma még kérdésesnek tűnik a pozitív eredmény, de ki tudja! A feministák, akik általában fiúsabbak nőtársaiknál, ezért tartják magukat alkalmasnak a férfi szerepekre, teljesen megfeledkeznek a nőies társaikról, akik helyzete nem sokat fog változni, hisz ők továbbra is azt tudják nyújtani mint eddig, de most már nőtársaik is kvázi az ellen tárborba kerülnek. 
	Egy kis kitérő. Czeizel Endre felhívja arra is a figyelmet, hogy a mai nőnek a legnagyobb problémát a menstruáció jelenti, hisz ez az a probléma, amelytől semmilyen feminista ténykedés sem tudja megszabadítani. Czeizel szerint ez figyelmezteti a nőket a nemükből adódó kötelességükre. Igen kötelesség, hisz a gyermeknemzés, a szülés, a fajfenntartás elvileg ösztönös kötelessége minden élőlénynek. Az ember sajnos ezt is oly mértékig társadalmasította, hogy mára a szülés sok szempontból nemkívánatos esemény lett a nők egy részének számára. Ez persze következménye a radikális feminizmusnak és a mai modern nő képének, aki termel, dolgozik és nem gyereket nevel és családot tart össze. Gondoljunk csak bele, a férfiak nem szülnek, így a feminizmus szerint a nő se szüljön, mert csak így lehet megfelelő versenytársa a férfiaknak. Ferge Zsuzsa e gondolat abszurditására hívja fel a figyelmet és figyelmeztet, hogy ennek a magatartásnak súlyos következményei lesznek. Azt elismeri, hogy a mai lányoknak nehéz, hisz a gyermekvállalás kezdte és a munkába állásuk kezdete egybe esik, ezért nehéz őket összeegyeztetni. Czeizel két mintát javasol megfontolásra, az egyik a skandináv modell, ahol a lányokat arra ösztönzik, hogy még az egyetemi tanulmányaik alatt szüljenek legalább egy gyereket, így mire kikerülnek a munkaerőpiacra, ez a „teher” már kevésbé fogja őket nyomni. Lesz idő a karrier elindítására. Ehhez persze kellő oktatási és szociális  és családi háttér kell, melyre szerintem a hazai állapotok még nem értek meg. A másik, hogy  a nők harmincévesen kezdjenek el szülni, ami viszont ahogy azt már korábban írtam egészségügyi veszélyekkel jár. Társadalmunkban ezért úgy néz egyik sem jó megoldás. Ferge Zsuzsa írásában azt javasolja, hogy vissza kell szerezni az anyaság méltóságát és társadalmi fontosságát. A nőkkel szembeni munkáltatói elvárásokat is e szerint kéne alakítani és elismerni a családanyaságot, mint munkát. A főállású anya képe sejlik itt fel. Gondoljunk bele, hogy ma a népességfogyás mérsékléséhez, megállításához családonként 3 gyermekre lenne szükség átlagban. Ez már nem 8-25, vagy 4-6 , mint régen, hisz ma egy gyermek 96%-os biztonsággal felnevelhető(Czeizel,1985). Ha ennyi utódot nem tud a társadalom egy családtól elvárni, illetve egy családnak engedélyezni, az már önpusztítás és nem civilizáció. Itt érünk el a fogamzásgátlás problémájához, aminek jelentős részét, ez tény a nők viselik. Ez valamelyeset megint összefügg a férfi nemi szabadságával, amit a társadalomba is átültetett. Viszont az is tény, hogy évente férfi fogamzásgátlás kutatására csak tized annyi összeget fordítanak, mint a nőire. Ez is a férfiak műve lenne? Vagy a tudósok sem látnak fantáziát a férfi fogamzásgátlásban. Ma a legelterjedtebb fogamzásgátlási módszere a nőnél a hormonális fogamzásgátlás. Ez viszonylag megbízható, viszont a mellékhatásainak nagy része, máig feltáratlanok. Ez köszönhető annak is, hogy csak mostanában lesznek a nemileg inaktívak a nőknek azon nemzedékei, akik már rendszeresen szedhettek fogamzásgátlókat. Így az élettani hatásokat még nem lehet mérni, de magában a hormonháztartásba való beavatkozás igen veszélyes. Az állatoknál ez kimutatható. Egy olyan nőstény akinek akkor adják már be a fogamzásgátlót, mikor már megtermékenyült, a megszülető kölyköket nem gondozza, sőt eltaszítja magától őket. Ez annál is intőbb jel, hisz ez még néha természetes körülménye között is előfordul. Ez is része a „női szeszélynek”. Ezért veszélyes az embernél is a hormonkészítmények fogyasztása. Kitudja ezeknek milyen hatása lesz az utódok, főleg a lány utódok termékenységére. Ferge Zsuzsa azt is furcsállja, hogy csak magát a terhességet kívánja a tudomány megelőzni, mikor magát a peteérést, a menstruációt is ki lehetne iktatni. Ezzel akár még szabadabbakká válhatnának a nők és talán a hormonszintjük is egyenletesebb lenne, ami a munkavégzésben segítené őket. Természetesen ott vannak a feministák, akik azt követelik, hogy a férfiak is jobban vegyék ki részüket a fogamzásgátlásból, akár hormonok segítségével is. Nos, ugye ott a gumióvszer, ami elég hatékony, viszont sok férfi ezt is korlátozásként, maceraként éli meg és valamilyen szinten még az aktus minőségét is rontja. A hormonális verzióról csak annyit, hogy nyilván itt a herék működésére kéne hatni, vagyis csökkenteni, ami a férfi hormonok termelésében is egyfajta csökkenéshez vezetne, ami azt jelentené, hogy a férfiak hormonszintje is ingadozóvá, ciklikussá válna.  Ennek hatásai pedig beláthatatlanok, hisz a férfi egyed egyik alap biológiai tulajdonsága, hogy stabil a hormonháztartása, ennek megbontása pedig óriási és valószínűű, hogy negatív hatással lenne a ma ismert férfi létre és így magára társadalomra nézve is. Két ciklikus hormonszintű nem, nos ez könnyen elvezethet a súlyos hormonzavarokhoz, mutációkhoz és akár a teljes nemzőképtelenséghez.  Vagy a nőké stabilizálódna, még a férfiaké ingadozóvá válna, nos akkor nagyjából ott lennénk ahol most vagyunk és kérdéses, hogy a nők pozitív módon állnának a probléma megoldásához, hisz most sem mutatnak a feminista nők túl sok empátiát, a kevésbé feminista nőtársaik és a férfiak versenyében alulmaradó férfiak sorsa iránt. 
	Ennyi kitérő után visszatérnék arra, hogy miért tűnik illúziónak a nők férfivá válása. Erre Bourdieu adja meg a kellő kritikai választ. Ez pedig nem más, mint az, hogy a nők, bizony, ha máshol nem is, de a (alkalmi)párválasztás során, még mindig úgy viselkednek, mint régen és úgy mint a nőstények viselkednek az állatvilágban, vagyis a náluk, sőt a többi nemtársa közül is kitűnő, férfit választják. Ennek egyik látványos elme, hogy a nők többsége, mindig nála magasabb férfit választ partneréül. Továbbá szeretik a nők, ha férfiak udvarolnak nekik, vetélkednek értük, ami azzal jár, hogy a férfi egyfajta nyereményként, hódításként, vagy trófeaként fog az imádott nőre tekinteni. Vagy akár ott az udvariasság, a kedveskedés, amit nők elvárnak, de miért, ha ők is olyan kemények, mint a férfiak. Miért igényelnek több figyelmességet? Ez megint csak a hormonok műve és a labilis hormonháztartásból fakad, hisz  ennek következtében a nők idegrendszere sérülékenyebb, kedélyállapotuk hullámzóbb.. Ám pont ez személyiségbeli tulajdonságuk az, amiért érdekessé, izgalmassá, vonzóvá válnak férfiak szemében. Kár lenne ettől megszabadulniuk. Csaba György szerint pont ebben a sérülékenységben rejlik a feminizmus másik veszélye. Azzal, hogy a nők férfiszerepeket vesznek át, azzal az azzal járó stresszt is átveszik, amelyre az ő idegrendszerük, de bizonyos fokig még a férfiaké sem elég. Stressz, idegi kimerültség, lelki problémák, káros szenvedélyek. Miért csak férfiakra jellemző általában a gyomorfekély, a szívroham? Pontosan a hajtás, a stressz, a megfelelési kényszer következményei ezek. Csaba György azt írja, ha nőknek ez annyira hiányzik, úgy megkaphatják, de ezzel saját nemük ellenségeivé is válhatnak. Hisz náluk is megjelennek a káros szenvedélyek, főleg az alkohol és a cigaretta. Ezt ő a hagyományos férfi magatartás-minták átvételeként, az emancipáció vadhajtásaként értelmezi. Ezeknek a női testre, pontosabban a termékenységre gyakorolt hatásainak nagy része ma már ismert. Kis születési súly, esetleg aránytalan testméretek(kis fejűség, szívhibák), test, szellemi elmaradottság és a koraszülés.(Csaba György,1985) Az pedig illúzió, hogy ezekkel a szenvedélyekkel a nők, a terhesség idejére, képesek felhagyni, hisz a terhesség egy extrém lelkiállapottal is jár, melyet megterhelni az elvonási tünetekkel, nos szinte kizárt, hogy ezt az idegrendszer elviselje.(„...Budapesten a terhes nők 30 százaléka rendszeres alkoholfogyasztó!”) (3) Továbbá az már ismert, hogy nők érrendszere jobb mint a férfiaké és a dohányzással pont ezt rombolják le a nők, ártva maguknak és (ezt néha elfelejtik) leendő magzatuknak is. A magzat mindent megkap az anyától a véren keresztül, étket és mérget egyaránt. Ez már a felelősség területe, ami viszont már összefonódik a társadalom felelősségével is. Egy feministának nem azt kéne támogatnia, hogy a lányok is úgy füstöljenek és igyanak, mint a fiú partnereik, vagy mint az apjuk, hanem azt, hogy a neveléssel a férfiakat is rászoktatni arra, hogy amennyiben nő, de főleg kismama van a környezetükben, úgy felhagynak a dohányzással, így előzve meg a passzív dohányzás káros hatásait. Ez már nevelés és intelligencia kérdése és itt nincs helye semmilyen feminizmusnak, vagy hímsovinizmusnak. A monogámia pontosan azt hozta, hogy a férfiakban tudatosult az apaszerep. Ez szinte egyedülálló a természetben, hisz bár a férfi elszakadt a nő termékenységi ciklusától, de mégis egy nő ciklusához kénytelen alkalmazkodni. Ez persze nem tökéletes. Ennek példája a házasságtörés, a hűtlenség intézménye. Persze ezek nélkül bizonyára unalmasabb lenne az élet és a filmek jó része, de azért az nem jó, hogy ezt intézményesíteni szeretnék sokan azzal, hogy a társadalom által, a házasság intézményében, rögzített monogámiát, a poligámia lehetőségét felvillantó lazább együttélési formákat kívánnak legitimálni. Az emberi civilizáció, alapja a monogámia, az ettől való eltérés, nem biológiai, csupán mesterséges, kulturális jelenség. Az emberi faj éltetői a népek, nemzetek, a nemzetek éltetői a családok, a családok éltetői, a nők! Ők az utódnemzés Λ-i és Ω-i. Ferge Zsuzsa azt írja, hogy az lesz az igazi feminizmus, ha nők nem ennek a kizárólagos a tulajdonságuknak a kárára cselekszenek(harcolnak), hanem pont ellenkezőleg, az anyaság társadalmii elismerésért szállnak síkra! A nőnek az a feladata(kötelessége), hogy életét a gyermek vállalást, mint alapot tekintve, építse fel, a (férfi)társdalom kötelessége pedig az, hogy a nőket ezen tevékenységét tiszteletben tartsa és segítse. 
	Vissza az egyenlőséghez. Nő és férfi között nincs egyenlőség, hisz eltérő nemi szerepnek kell, hogy megfeleljenek, amit a társadalmi elvárások tovább erősítenek és amelyek következményei egészen mások lesznek a két nemre vonatkozóan(betegségek, hajlamok). Viszont pont ez az egyenlőtlenség teszi őket egyenlővé, hisz mind két nemnek vannak sikeres és kevésbé sikeres tagjai, vagyis szinte megegyező a nemeken belüli hierarchia. Ezt kéne feministáknak felismerniük és rájönni, hogy a politikából átvett egyenlőség itt nem alkalmazható. Mind két nem egyenlő, saját belső egyenlőtlenségeiben!

♀≠♂
	Két (külön)fél, egy(esülése), egész(séges) pár

	Ebben a záró fejezetben arra szeretnék, az általam olvasott irodalmak segítségével rámutatni, hogy a nemek közötti vélt, vagy valós egyenlőtlenségek ellenére, a két nem összetartozik és kiegészíti egymást, mentálisan és a funkcionálisan is. 
	A címből egyből látszik, hogy csak a heteroszexuális kapcsolatokkal kívánok foglalkozni, hisz a szerzők is utaltak rá, hogy a homoszexuális nők és férfiak nem játszanak szerepet ebben a helyzetben. Az igaz, hogy a homoszexualitás is eltérő magatartási mintákat mutat a két nemnél, de ez egy speciális terület és jelenleg még a biológiai és a társadalmi rend is a heteroszexuális kapcsolatokra épül. 
	Ma a munkaképes korú nők több mint 70%-a dolgozik, ezzel párhuzamosan megváltozott a nők szerepe a családban, aminek az egyik negatív hatása a válások magas aránya. „Napjainkban inkább az arányosabb családi munkamegosztás és a család jelentőségének társadalmi tudatosítását tartjuk helyesnek. Bebizonyosodott, hogy a férfiak gyakran jobb adottságokkal rendelkeznek a gyermekgondozásban és -nevelésben, mint a nők. Tehát csupán a reprodukció biológiai(kiem. a szerző) folyamata tekinthető a nők monopóliumának, de a gyermeknevelés semmi esetre sem kizárólagos női adottság.” (4) Arányosság, ezt tartom én az egyik legfontosabb dolognak a két nem között. Ezért kellene feministáknak harcolni, nem pedig a férfiakkal való egyenlőség követelésért egy elképzelt  és valójában nem létező társadalmi rang és szerep szintjén. Ahogy már írtam, a mai feminizmus voltaképpen a férfi sovinizmus cinkosa. Bourdieu is aki amúgy férfi létére feministának tekinthető, bele esik abba hibába, hogy miközben felvázolja két nem történelmi egyenlőtlenségét, ezzel a voltaképpen nem a feminizmus, hanem a férfiuralom legitimitását erősíti meg. Ezért van az, hogy könyvében a nő, egy pátyolgatásra szoruló lényként jelenik meg, akik olyan férfiak segítségére szorulnak mint ő, hisz a nők egyedül képtelenek lennének felvenni a harcot a férfiakkal. Vannak persze, akik megpróbálják Bourdieu megcáfolni, de ennek meg is van az ára. Alapvetően rossz a felfogás, mely ma uralkodik a nemek szerepét illetően. Már a '80-as évek elején több szerző felemelte szavát a női emancipációval szemben, mely szerintük csak jogokat ismer, kötelességeket nem. Egy fajta férfi lázadás volt ez, mely például azt is megkérdőjelezte, hogy férfinek tartásdíjat kéne fizetnie az elhagyott feleségnek a gyermekek után. Érdekes hozzáállás, de itt szintén a felelősség hiánya merül fel. Probléma az, hogy sok férfi zokon veszi, hogy a nők tovább élnek és kevésbé vannak úgy kitéve a stressznek, mint a férfiak. Mára ez némileg módosult, hisz sok nő kerül olyan pozícióba, amely komoly stressz hatással jár, viszont az is igaz, hogy a káros szenvedélyeket nézve, ugyanúgy reagálnak a stresszre mint a férfiak. Az viszont már nem mindegy, hogy ennek a önpusztító életvitelnek, milyen hatása van az egyes nemek biológiai egészségére. Már a húsz éve kimutatták, hogy a társadalomban megjelenő változások, a válások például rontják a nemek egészségi állapotát. Kimutatták, hogy a házasságban élők átlagban egészségesebbek az egyedülállóknál. A gyermekek születése, pedig mind két nemre jótékony hatással van. A család ezért nem csak a társadalom számára hasznos, hanem a benne részvevők számára is. 
	A jogok és a felelősség kérdésére, meg kell említeni az abortusz problematikáját. Nem szeretnék nagyon belemenni, hisz hajlamosak vagyunk a kérdést kizárólag emocionális szemszögből nézni, ami szinte mindig tévútra visz és nem tárja fel az igazságot. A nők szemszögéből már a ez odáig vezetett, hogy a feminizmus keretében kisajátították a reprodukció feletti döntési jogokat. „Az én testem, én rendelkezek vele!” Ez az állítás végül is igaz, lehetne. Viszont az általam olvasott írások ezt megkérdőjelezik. Az igaz, hogy a fogamzás felelősségét ma a társadalom, inkább nő feladatának tartja, de ez még nem jelenti az, hogy egy terhesség megszakításából a szexuális aktus másik részvevőjét ki kellene zárni, illetve a társadalom érdekét figyelmen kívül lehetne hagyni. Az abortusz nem lehet cél, főleg nem a feminizmus célja. A női önrendelkezés nem manifesztálódhat a magzat elpusztításában, a gyilkosságban. Ez abszurd. Attól senki nem lehet szabad, hogy szabadon dönthet az utódja életéről és haláláról, némi túlzással, Istent játszva. Ezzel a nők megint csak a szülés jelenlegi negatív gazdasági szerepét erősítik meg. Az abortuszról való döntés kizárólagos joga nem lehet a női önmegvalósítás és egyenlőség alapja. Bizonyos felmérések szerint a 1957 óta mintegy 6 millió magzat (gyermek) pusztult el hazánkban, abortusz következtében. Ezt lehet akár a magyar társadalom önpusztító, belső népirtásának is tekinteni. A függelékben szereplő táblázatok és a bennük lévő adatok alapján annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy az abortuszt , mint fogamzásgátlót használni igen primitív és barbár dolog, még ha a egy fejlett társadalom születésszabályozásának ez az egyik fő eszköze. Ezzel is az a baj, írta több szerző is, hogy ott alkalmazzák, ahol alapvetően csökken a népesség, vagyis voltaképpen indokolatlan. Ez vonatkozik a tablettás fogamzásgátlásra is. Gondoljunk Afrikára és Ázsia bizonyos térségeire. Persze nem mintha ezzel azt akarnám mondani, hogy a fejlett születésszabályozást az jelentené ezekben a fejletlen régiókban, hogy az anyákkal megöletjük a magzatjaikat, bár a fejlett világ már sok rosszra rávette „gyarmati őslakosokat”.  Nos, ami hazánkat illeti, az adatok önmagukért beszélnek. Ebben a helyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy e probléma megoldásánál, bármelyik, döntésképes, fél személyiségi, vagy egyéb jogai primátust élvezzenek. A mai vita az abortuszról egy ostoba luxus, ahol felek egymást éltetik. Az egyik oldalon ott vannak a habzószájú, női jogvédők, másikon pedig a mereven moralizálók. 
„Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” (Részlet a hippokráteszi esküből) (Gondoljunk bele vannak olyanok, akik az abortuszért még hálapénzt is adnak! Lelkük rajta, végül is a társadalmi szükségszerűség majd igazolja tettüket és ezt az igazolást a fejlett(?) társadalmak még el is fogadják!)
	
	Én azt vallom, hogy amit a szerzők többsége is, hogy a nőknek azért kell harcolni, szövetségest és nem ellenséget látva férfikban, hogy a társadalmi és gazdasági elvárások jobban igazodjanak a nemek jellegéhez. Mérsékelni kell a versengés okozta frusztrációkat, a nemi szerepekkel járó megfelelési kényszereket. Rugalmasabb munkaidőt és család barátabb szociális és munkáltatói politikát. A bérezés jelenlegi abszurd gyakorlatát fel kell számolni. Fel kell szabadítani a nemeket, a mai társadalmi kötöttségek alól, hogy újra magukra találjanak saját nemiségükben, fel ismerve annak minden pozitív oldalát. Ennek a felszabadításnak a fő eszköze, a nevelés kell, hogy legyen. Az önzés csak elidegenít. Az ember társaslény, vagyis a teljes önmegvalósításhoz és kiteljesedéshez szükségünk van társakra,   szülőkre, testvérekre, barátokra és érzelmi indíttatású nemi kötődés(ek)re. Egyedül nem lehetünk egészek soha. Nem lehet hazánk a félemberek országa, mert akkor tényleg hamarosan csak fele annyian leszünk, mint most. 
	Végül két idézet Csaba György, A nők politikuma és társadalmi szerepvállalása közötti ütközések és azok következményei című írásából. „A társadalmi szokások mögött nagyon sokszor biológiai megfigyelések és egészségügyi szempontok rejtőztek. A nőkkel szembeni udvariasságot lehet „kispolgári csökevénynek” minősíteni, mégis magában foglalja, hogy a nő, akinek átadjuk a helyünket, esetleg ciklusának adott fázisa, vagy éppen még észre nem vehető terhessége miatt, sérülékenyebb az egészségi állapotban van.”  (5) „Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a férfi és a nő társadalmi egyenlőségének követelése mellett a biologikum különbözőségeinek kihangsúlyozása elengedhetetlen. A nő személyében felelős saját egészségéért – éppen úgy, mint a férfi -, azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben felelős az utódgeneráció egészségéért. De felelős a férfi is, aki a nő környezetét - -vele együtt, de jelenleg még nála inkább – megteremti, és aki a nőt egyszeresen is megkérdőjelezhető terhelhetősége ellenére, legalább kétszeresen terheli meg. Felelős a társadalom, mely propagandájával és magatartásával a szemléletet alakítja helyes vagy helytelen irányba, és nagy hibát követ el, ha pillanatnyi gondjainak tömegében elveszve elfeledkezik az utódgenerációk sorsáról.” (6)
Végül még egy idézetet engedjen meg a kedves olvasó, amellyel szeretném lezárni ezt a kis elemzést és amely magában foglalja mindazt, amire ez a kis írás, túl minden jogon és érdeken, rászeretne világítani. „A biológia arra tanít minket, hogy az ember különleges helyzete az élővilágon belül nem kis részt a közösségi, tehát együttműködési képességeinek köszönhető. Ennek kiindulópontja és legfontosabb tartópillére éppen a két „fél-ember”: a férfi és a nő egymásrautaltsága, sőt egysége, önként vállalt társadalmi szövetsége. Ez az emberiség fennmaradásának és boldogulásának is feltétele. Emberré válásunk még bizonyosan nem fejeződött be, és emberségünk beteljesedése a legtermészetesebb emberi viszony: férfi és nő kapcsolatának egyedül helyes megoldásától, az ember egységének helyreállításától is remélhető.” (7)

♀+♂=>∞☺
	
Felhasznált irodalom

 - Pierre Bourdieu – Férfiuralom, Napvilág Kiadó 1998.
 - Nők és férfiak – hiedelmek, tények, szerk. Koncz Katalin, MAGYARNŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985
	Jegyzetek
1 – Nők és férfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Czeizel Endre – A nők biológiai „természete” és társadalmi lehetőségei, 32. old.
2 – Nők és férfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Buda Béla – Női szerep – női szocializáció – női identitás, 108. old
3 – Nők és férfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Csaba György – A nők biologikuma és társadalmi szerepvállalása közötti ütközések és azok következményei, 61. old.
4 – Nők és férfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin,  MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985,  in. Czeizel Endre – A nők biológiai „természete” és társadalmi lehetőségei, 41. old.
5 – Nők és aférfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Csaba György – A nők biologikuma és társadalmi szerepvállalása közötti ütközések és azok következményei, 66. old.
6 – Nők és férfiak – hiedelmek és tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Csaba György – A nők biologikuma és társadalmi szerepvállalása közötti ütközések és és azok következményei, 66-67. old.
7 – Nők és férfiak – hiedelmek, tények: szerk. Koncz Katalin, MAGYAR NŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985, in. Czeizel Endre – A nők biológiai „természete” és társadalmi lehetőségei, 50. old.

Függelék:

az abortusz adatait 1950. és 1987. között
Magyarország:
abortuszok száma
4.303.590
lélekszám növekedés:
1.272.000

Néhány ország lakosságának növekedése: 
Hollandia
4.526.000

Svájc 
1.838.000 

Bulgária 
1.720.000 

Görögország 
2.434.000 

Portugália 
1.907.000 

Jugoszlávia 
7.064.000 

Románia 
6.639.000 

Csehszlovákia 
3.181.000
Forrás: http://www.communio.hu/meh/abnemz3.htm 
    
forrás: http://www.tarki.hu/adatbank-h/nok/szerepvalt/Kamaras-99.html

Magyarországon 1956-tól kezdve engedélyezett az abortusz, azóta körülbelül 6,8 millió terhességmegszakítást végeztek el az orvosok, ebből nagyjából 700 ezer volt illegális.
Bár az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az abortuszok száma, az Európai Unióhoz képest még mindig nagy az ezer élveszületésre jutó abortuszok száma, a legutóbbi statisztikai adatok szerint ez a szám 450. A legkedvezőbb uniós adat egyébként 111, de még a legkedvezőtlenebb is 348, tehát még ehhez képest is katasztrofális a helyzet hazánkban.
Míg az 1880-as években a terhességek 80%-a végződött élve születéssel, jelenleg ugyanilyen arányban akadályozzák meg a fogamzást vagy szakítják meg a terhességet.

„A hasam az enyém!” Abortuszpárti érvek

      Az abortuszpártiak kiinduló tétele, hogy az abortuszt mindenképpen meg kell engedni, és ehhez igyekeznek biológiai és erkölcsi igazolásokat keresni, azaz a jogi szabályozás alapjait megteremteni. A modern társadalmak általában két érvet hoznak fel a liberalizálás mellett: a női jogokat és a törvénytelen abortuszok visszaszorítását. E felfogás szerint a törvényhozás két rossz közül a kisebbiket választaná.
      Az abortuszpártiak közül sokan csak bizonyos fejlődési foktól számítják az emberré válást. Némelyek bizonyos szervek meglétéhez kötik az emberséget, mások a tudattól teszik függővé. Az abortuszra kerülő magzatnak azonban minden lényeges szerve, működése megvan már, legfeljebb csak – általunk megtapasztalható – tudata nincs, mondják az abortusz kárhoztatói.
      Szokás a feministák nyomán a személyiségi jogokra hivatkozni, mondván, a nőnek elidegeníthetetlen emberi joga, hogy a testével szabadon rendelkezzék. Jelszavuk: „A hasam az enyém!” A magzatvédők erre azt mondják, a gyermek csak vendégségben és átmenetileg tartózkodik az anya testében, különbözik az anya testfelépítésétől, felerészben az apa génjeit hordozza, mindkét szülőtől eltérő, új biológiai egyed: személy.
      Az abortuszpártiak voltaképpen a Hauff által elbeszélt spessarti fogadó gyakorlatát emelik törvénnyé, ott előbb befogadták a vendégeket, majd kirabolták és megölték őket. Ráadásul a természetes erkölccsel ellentétben az anya, akinek magzatát óvni, védeni és táplálni kellene, s akiről oly sok szép himnuszt énekeltek már a költők, s akit még a legelvetemültebb gonosz-tevők sem engednek bántani, mert az anyaság szent, tehát az anya saját gyermekére mond halálos ítéletet.
       
Az abortusz indokai
      
      Az orvosi vélemény szerint abban az esetben engedhető meg az abortusz, ha a terhesség kihordása vagy a szülés az anya életét vagy egészségi állapotát súlyosan veszélyezteti. (Egyébként a római katolikus egyház szentté avatott egy olasz nőt, aki akkor sem vállalta az abortuszt, hogy előzőleg felvilágosították: gyermeke igen, de ő maga nem élheti túl a szülést.) A nem gyógyítás céljából végzett magzatelhajtás a körülmetélés után ma a második leggyakoribb sebészeti beavatkozás. A „nem gyógyászati cél” azt jelenti, hogy a magzatot nem az anya élete és egészsége kedvéért, hanem valamilyen más célból, sokszor kényelmességből, az anya kérésére veszik el.
      Az orvosi javallaton kívül több érv szólhat az abortusz mellett. Ilyen az eugenetikus indikáció, amely a születendő gyerek várható testi vagy lelki károsodását vizsgálja. Némelykor ugyanis már előre kimutatható, hogy nyomorék vagy szellemileg súlyosan fogyatékos lesz a születendő gyerek. Abortusz akkor is alkalmazható, ha az anyának – divatos szóval élve – szociális nehézségei lesznek a terhesség kihordása esetén. Ez a szempont a legkevésbé körülhatárolt, mégis az indoklások közül ez a leggyakoribb. Indokként szolgálhatnak például a nehéz családi körülmények, több gyerek megléte, az apa katonai szolgálata, munkanélküliség stb. Jogi-kriminalisztikai indikációval bűncselekmény következtében keletkezett terhességet szakítanak meg. Létezik még a pszicho-szociális indikáció, ezt olyan esetekre alkalmazzák, amikor az anyában a terhesség miatt pszichikai konfliktusok és feszültségek keletkeznek.
      
Forrás: http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=6311