DIANÁS CUKORKÁI

♀ vs. ♂

BOLONDOS ÁLLAMOK

- avagy a női és férfi entitás politológiai megközelítése -

	Első olvasatra cím talán furcsa érzéseket generálhat, de igyekszem kellő tudományos és gyakorlati eszközökkel alátámasztani a sugallt tartalmat. Voltaképpen egy játékra hívom a kedves olvasót, melynek segítségével megpróbálom modellezni az emberi viselkedéseket, különös tekintettel a nemek közötti interakciókat és megkísérlem azokat a politológia nyelvére lefordítani. 
	A fent felvázolt kísérletben nagy segítségemre lesz Popper Péter pszichológus, író A meghívott szenvedély című könyve lesz, amely kellően modern ahhoz, hogy a magunk elé most kitűzött célt elérjük. Popper úr e művében is, csakúgy, mint az eddigiekben is a szabadsága az ami megragadott, hogy nincsenek tabutémák és az hogy praktizáló pszichológusként, bátran használja gyakorlati tapasztalatait is. Mivel az társadalmat alkotó két nemről van, szó, melyek egymással folyamatosan kapcsolatban vannak és a ennek következtében, néha akarattal, de legtöbbször akaratlanul alakítják egymást, mondhatnánk azt is fejlődnek. Ami minket most izgat az pontosan ezen kölcsönhatások miben léte és következményeik, az egyén belső szellemi és ösztön világára. E dolgozat ennek kapcsán az embert államként képzeli el, megalkotva az „emberállam” fogalmát. Az emberállam rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, melyekkel a mai államok rendelkeznek, belső politikai berendezkedésüktől függetlenül. 

Ember-államalapítás

	Az állam - unitas multiplex (a sokféleség egysége), vagyis számos egymástól eltérő jellegű és különböző természetű jelenség összekapcsolódása. … egyszerre valóság és eszme, társadalmi tény és norma, hatalmi viszony és jogviszony, tevékenység és intézmény, tényleges gyakorlat és gondolat! Vajon e definíciónak, illetve tulajdonság halmaznak, megfelel-e az egyén, az ember. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen, hisz az ember a különbözőségek és eltérő természetek legcsodálatosabb elegye, melyet úgy hívunk, hogy egyéniség. Az ember valóság, hisz él, mint biológiai, mint pszichikai voltában. Az ember eszme, a humanitás az ember önmagával szemben támasztott normák és értékek összessége, mely kizárólag a maga egészében csak az emberben testesülhet meg. Hatalmi viszony, jogviszony, ez is megtalálható az emberben, hisz az ember egyszerre belső és külső norma is egyaránt. A belső normákat a biológiai szükségletek hierarchiája, a gondolatok és ösztönök viszonya adja. A külsőt, az egyéni értékrend gyakorlati alkalmazása, szavakkal és tettekkel. A jog, voltaképpen az ember külső normáinak a megtestesülése, melyet elvárunk magunktól és másoktól is megkövetelünk. Tevékenység és intézmény is igen, hisz a Lét maga a tevékenység, mely egészen a halálig tart. Az intézmény pedig maga az egyén fizikai és szellemi léte, az akarata és szükségletei, gondolatai és vágyai. Végül a tényleges gyakorlat, maga a cselekvés, míg az elmélet a gondolat, az emberi szellem! Tehát létezhet olyan, hogy emberállam, hisz a a fenti definíciónak megfelel, sőt több is annál. Fukuyama azt írja Államépítés című művében, hogy a modern állam nem egyetemes, hisz vannak olyan vidékei a Földnek, ahol a gyarmatosítok megjelenése előtt nem létezett olyan, hogy állam. Ember viszont igen és az ember maga az egyetemesség! Egyetemes szellem, mely kommunikál, alkot, alakítja a környezetét, egyetemes ösztön is, hisz az emberi faj minden egyede létesíthet utódnemzésre alkalmas nemi érintkezésre. Az ember tehát több lehet, mint lény, alkalmas a gondolat, az ösztön és az ezekből származó cselevés az Élet által intézményesített megtestesülésére, vagyis az emberállami létre! 
	Megállapíthatjuk tehát, hogy az ember a legtökéletesebb állam, hisz egyetemességének csak tudata szab határt. Az emberi lét tehát egyetemes, én viszont most azt mondom, válasszuk szét a biológiai és a szellemi, vagyis társadalmi egyetemességet. Voltaképpen két magától értetődő dologról van szó, hisz az emberi egyedek közötti biológiai kompatibilitás és a környezethez való viszony ezt bizonyítja. A társadalmi egyetemességet pedig az a tény, hogy az ember eredendően társaslény, ez következik abból is hogy, főleg a férfiak, folyamatosan képesek a szaporodásra, így permanens közösségi életet igényelnek, ha csak ösztön szinten is. Ezért az emberek éljenek bárhol is kisebb nagyobb közösségeket hoztak létre, melyekre méreteiktől függetlenül ráhúzható a társadalom fogalma. A szavannában élő kis busman család is az és a mi társadalmunk is. Ugyanazokat a fő feladatokat látja el mind két emberi közösség. Valami viszont azért itt nem stimmel,  mi van ha például az ember egyetemességét a nemek szintjén próbáljuk meg értelmezni. Férfi, vagy női társadalomban élünk? Ugye, itt már el kell gondolkodnunk, hogy önnön egyetemességünknek itt mégis csak vannak korlátjai. Vajon a nemek különbözősége az ami megtöri ezt az egyetemességet, egyenlőséget és éket ver az egyes emberállamok közé? E kérdés megválaszolása előtt azonban le kell szögeznünk pár dolgot. 
	Először tisztáznunk kell, hogy miként jönnek a nemek a képletbe. Ez viszonylag egyszerű, a többi államelméleti modellhez hasonlóan, itt az emberállamokat is tipizálni fogjuk, mégpedig a nemek szempontjából. Véleményem szerint, ebben a megközelítésben, a nemi hovatartozás kérdése a leghosszabb és legmélyebb törésvonal az emberi társadalomban. Továbbá, segítségül hívva előző dolgozatomat, melyben a nemek közötti társadalmi feszültséget bizonyos fizikai és mentális eltérések bemutatásával próbáltam vázolni, megpróbálom az emberállamok eltérő berendezkedésének legfőbb okait feltárni. Természetesen lehetne tipizálni még az emberállamokat, a kor, a lakóhely szerint is, de csak egy tényező van, ami voltaképpen az emberállam egész létét meghatározza és ami a fogantatástól egészen a halálig determinálja, az pedig a nem. Viszont, ha ez alapján megkülönböztetünk női és férfi, vagyis feminin és maszkulin emberállamokat, akkor vajon ez nem kérdőjelezi e meg a társadalmi egyetemességet! Vajon minden állam, nemétől függetlenül azonos jogú és szuverenitású az egyetemes létben? Létezik-e a nemek szempontjából egyetemes uniszex társadalom? Erre kérdésre ad csattanós választ Pierre Bourdieu – Férfiuralom című könyvében. A szerző miközben a nőket pártolja, tudatosítja és elfogatja a nőkkel, hogy a társadalom a férfiakra épül. Férfiuralom, uralom egy az állam szempontjából fontos fogalom. Uralom, vagyis a hatalom gyakorlása. Bourdieu és a tőle függetlenül berögződött társadalmi hagyományok alapján, azt állapíthatjuk meg, hogy a hatalom nyílt gyakorlása (kizárólag) férfi privilégium. A zárójel nem véletlen, hisz a jelen pont e kizárólagosság megkérdőjeleződéséről szól. Ma azért még nyugodtan beszélhetünk kizárólagosságról. Ez egyben azt is jelentené, hogy a nőknek hatalmuk sincsen? Nem! Sőt, ha már férfiuralomról beszélünk, akkor ennek  a női megfelelője az árnyékuralom. Ezt írja körül maga Bourdieu is és az előző dolgozatomban magam is. Mielőtt azonban ennek tárgyalásába jobban belemennénk vizsgáljuk meg az emberállamot, túllépve a fogalmi síkon, megvizsgálva annak belső felépítését és működését.

„Az állam én vagyok”

	A mintám egy demokráciában élő egyén, aki politikailag szuverén és jól körülírható fizikai határokkal bír. Nézzük akkor meg a belső politikai szerkezetét. Nehéz a törvényhozói, illetve akarathozói és a végrehajtó hatalmat elválasztani. Ez egy kollektív diktatúra, melyet az Öncél elérése irányít. Hogy kik, mely pártok alkotják ezt a különös direktóriumot. Hárompárti öntörvényhozásról beszélhetünk. Két szélsőséges és egy centrum párttal. Az egyik szélsőség az Id Párt. Ez a párt a tettek fontosságát hirdeti. Tagjait úgy is hívják, hogy az „ösztönösök”. Legnagyobb ellensége e politikai csoportnak, a radikális mérsékelteket tömörítő Szuperego Párt. Ők a visszafogottságot hirdetik, ellenezve minden hevességet és elragadtatást. Kettejük között helyezkedik el, a centrumban, az Ego. Neki kell az egyensúlyt fenntartania. Az Id azt harsogja, hogy ő a legősibb és igaza van, a Szuperego, hogy nélküle az Id hatalomra törne és romlásba taszítaná az államot. Ez is igaz. Az Ego pedig vallja, hogy egyedül ő képes a józan döntések meghozatalára és az ország kormányzására. Ez annyira igaz, hogy az emberállamok fejlődésében a viszonylag rövid Id uralom után szinte végig ő van hatalmon. Szinte, hisz majd látjuk, bizony akadnak kivételek. Vissza egy kicsit a öntörvényhozáshoz. Három párt alkotja, de mindig csak egy kormányoz. Alap esetben nincs koalíciós kényszer, de mégis sokszor engedelmeskedve a Legfelsőbb Akaratnak alkotnak kétpárti koalíciókat. Ennek állandó eleme az Ego, hisz a két szélsőséges egymással koalícióképtelen. A nagy hárompárti koalíció, az érett államokra jellemző és gyakran sérülékenyek. Bármely koalíció esetén gyakoriak lehetnek a koalíciós válságok, melyeket sokszor maga a Legfelsőbb Akarat idéz elő a vélt, vagy valós öncél elérése érdekében. A pártok elfogadják, hogy az öncélt a Legfelsőbb akarat jelöli ki, viszont annak elérését más és más módon képzelik el. Az Id határozott tettekkel, az Ego fontolva haladással, a Szuperego pedig fontolva maradással. Ami a hatalmi viszonyokat illeti, voltaképpen az Id, az Ego és a Szuperego mögött is a Legfelsőbb Akarat áll. Ezért neki is érdeke, hogy harmónia legyen a pártok között.  Választások általában az egyes életciklusok határán vannak, de lehetnek előrehozott választások is. Rendkívüli és válsághelyzet esetén viszont bármi megtörténhet. Ha úgy vesszük, minden egyes új nap és óra tele van kihívásokkal, vagyis apró válságszituációkkal. A lényeg az, hogy egy egészséges és kiegyensúlyozott emberállam ezeket meg tudja oldani, minden különösebb belső átalakulás nélkül. Ennek a fő biztosítéka az Ego megfelelő ereje és a belé fektetett megfelelő mértékű önbizalom. Az emberállamra leselkedő veszélyek közül én most a nemi szerepekből fakadókat emelem most ki.
	Amint azt már írtam az emberállamokat nemek alapján két csoportra lehet osztani. Női Birodalom (Imperia Feminia) feminizmus, Férfi Birodalom (Imperium Masculum) heroizmus Vannak női, vagyis feminin államok, ezekből van jelenleg több és vannak a maszkulin, vagyis a férfi államok. Ezek kevesebben vannak, de látszólag meghatározóbbak. Ez viszont még kevés lenne, ahhoz, hogy a nemek szempontjából vizsgálhassuk az emberállamokat. Meg kell, tehát állapítanunk, hogy nemileg kétpólusú világban élünk. E világ egyik felét az Imperia Feminia uralja, melyben a feminizmus ideológiája tombol. A világ másik, felén, vagy azt is mondhatnánk, hogy  maradék felett az Imperium Masculum uralkodik a heroizmus vezérletével! A két vér ideológiáról még lesz szó. Az emberállamok, tehát e két nagy birodalomba, tömbbe tagozódnak be és ott is maradnak létük végéig. Kivéve az elhajlókat, akiket itt is és ott is, szakadároknak, jobb esetben renitenseknek tartanak. Ezen államoknak nincs államszövetsége, legalábbis olyan amelyet mind két szuper nemhatalom egyformán elismerne. Annyi azért elmondható, hogy a feminin államok toleránsabbak és gyakrabban kötnek velük szövetséget a férfiak elleni harcban. Visszatérve a két szuper nemhatalomhoz és tagállamaikhoz. A két államtípus közötti differenciák oly sokrétűek, hogy e dolgozat kereteit szétfeszítené, ha mindre kitérnék. Igyekszem hát a legfontosabb jegyeket megragadni és ezek alapján összehasonlítani őket. 
	Első  és egyik legszembetűnőbb mindjárt a nemzetközi jelölés. A feminin államok jele az XX, míg a maszkulinoké az XY. Piciny különbség, mint mindegyik a két nem államai között, de pont e sok kis eltérés adja azt markáns határvonalat, amely a nők és a férfiak Birodalma között helyezkedik el. Lokális eltérések, globális viszály! Ahogy Popper Péter rámutat, ezt a viszályt a félelem tartja életben. Kölcsönös bizalmatlanság a másik tábor tagjaival szemben. Ez természetes is, hisz a férfiállamok félnek a nők világuralmától, hisz az emberállam genezisénél bizony minden állam femininkét alakul meg és csak egy hormon puccs az, ami letérítheti ezen államokat a nővé válás útjáról. Ezért félnek a férfiállamok, hogy egyszer csak a nők egyszer majd végleg vérbe fojtják e puccsokat és csak női államok lesznek. Ez persze egyenlőre nem fenyeget, hisz a Természet, bölcsebb az államoknál és megakadályozza a nőket ezen ostobaság elkövetésében. Viszont miután véglegesül az ország neme, természetesen már nem nagyon állhat be változás. Természetesen a hormonok azért van, hogy fellázadnak az uralkodó rend ellen és fellázadnak, átpártoltatva ezzel az országot a másik nemhez, de ez a két nem közötti megállapodás értelmében az az adott országra nézve azt jelenti, hogy ők kívül rekedve a blokkon jobban ki lesznek téve a külső támadásoknak. 
	Pár szót a hormonokról, mielőtt tovább lépnénk. Ezek a látszólag megfoghatatlan elemek jelen vannak az állam önigazgatás minden területén. Az az érzése az embernek, hogy ők irányítják a háttérből a kormányokat és nem ok nélkül. Ezek is több csoportokban, páholyokban tevékenykednek. A hormon páholyok közül a nemi páholyban foglalnak helyet a legbefolyásosabb hormonok. Ezek a páholyon belül két nagy tagozatra oszlanak. Az egyikbe tartoznak az ösztrogének, akik a nőket szolgálják, a másikba a tesztoszteronok ők a férfihatalom győzelmén munkálkodnak. A hormonok cseles kis lények, hisz minden emberállamban jelen vannak nemi berendezkedésétől függetlenül. Gyakran egymás ellen uszítják az egyes országokat, ezzel megteremtve a konfliktust, mely aztán színt visz az államok életébe. Egyes kormányzatok áldják, mások meg átkozzák létüket, de a lényeg, hogy egyikük sem lehetne életképes nélkülük. Ami a tagozatok párt hovatartozását illeti, mind két csoport Idhez közelinek lehet tekinteni, vagyis a  radikális naturalistákat támogatják és mélyen megvetik a moralistákat, a Szuperegot. Folyamatos cselekvés, haladás, változás jár a nyomukban és ezzel markáns karaktert adva a országok Id pártjainak, ezzel is növelve a belső nyomást az Egora. Így kijelenthetjük, hogy a hormonok nélkülözhetetlenek az emberállamok kialakulásában és fejődésében!

Az államok
	A következőkben az egyes nemi birodalmakhoz tartozó tagállamok jellemzőit fogjuk megvizsgálni és összehasonlítani. Amikor összehasonlítjuk ezen emberállamokat, akkor a következő alap összehasonlítási szempontokat, illetve a az állami létet meghatározó tényezőket kell figyelembe venni.
	Az első ilyen a kromoszomális nem fogalma, vagyis az emberállamok genezise. A második morfológiai nem, vagyis az állam kezdeti fejlődésének korszaka. A harmadik, a hormonális nem, a hormonokról és szerepükről már ejtettem szót, a negyedik a másodlagos nemi jellegek, amik ugye esetükben azokat a természetes adottságokat jelentik, melyek a serdülő kor hajnalától meginduló, „tektonikus” mozgások során létrejövő domborzati viszonyokat és más biológiai folyamatok eredményei. Az ötödik a társadalmi, vagyis szociális nemi identitás, ami két tömb valamelyikébe való beilleszkedést és a tagállamokkal való kapcsolatok kiépítése. A hatodik pedig a a végleges, vagyis a pszichológiai nemi identitás kialakulása, vagyis az emberállam teljes kiépülése, a saját nemi táborára jellemző és egyéni tulajdonságainak végleges állami kiépülése. 
	Az első három szakasszal most nem foglalkoznék, hisz az itt lejátszódó folyamatok hatásaival már az előző dolgozatomban megtettem. Ami most, itt e kis elmejáték kapcsán érdekel az a másodlagos nemi jellegek megjelenése, vagyis a mi emberállamaink a domborzatának és egyéni államkarakterisztikájának a kialakulása. Innen kezdjük az összehasonlítást és haladunk a mélyebb, magvasabb részek irányában, bár témánkat illetően ez így elég frivol megfogalmazásnak tűnik. 
	Először is vessünk egy pillantást madártávlatból ezen államra. A negyedik meghatározó fejlődési szakasz nyomaiból így láthatjuk talán a legtöbbet. A domborzati viszonyokat nézve a női állam, sokkal izgalmasabb és ezáltal hivalkodóbb, mint a férfiaké. Lágy, lekerekített, általában telt vonalak, selymes bőrtakaró, melyek fölé hetykén emelkednek az ikercsúcsok, melyek mélye rejti a tejet, melyre a kis gyarmatoknak nagy szükségük van. A termelés időszakos és a gyarmatok fejődéséhez, de sajnos a ma inkább trendhez kötött. Az egyéb részletekbe most nem merülnék el, mert ez könnyen elterelheti a szerző és az olvasó figyelmét is a vizsgálatunk fő tárgyáról. A férfi államtest robusztusabb, határai szögletesebbek és a felszínt az izomzatok kiemelkedései teszik izgalmassá, többnyire a nők számára. A női államtest tehát finomabb, izgalmasabb, hívogatóbb. Ez egyben már determinálja is a női államok külpolitikáját. Mivel a feminin államok kisebb haderővel rendelkeznek, ezért a nyílt agresszív külpolitikától tartózkodnak. A nyílt erőszak a férfiak monopóliuma, általában. A maszkulinok a hódítók, hisz ők birtokolják nagyobb haderőt és azt a valamit, amire a férfiak többsége büszkeséggel, míg a nők irigységgel(Popper, 2001.) tekintenek, Hermész obeliszkjére, melyre a nemek közti hiedelem szerint fel van vésve a férfiuralom törvényei, melyek megdönthetetlenek, ellentétben a nőiekkel. Az élcelődés nem véletlen, hisz úgy tűnik, hogy a mind két nemblokk országaira érvényes jog forrása a férfiaktól ered. Ez az emberállami létjogának Λ-ja és Ω-ja. Ezek szerint a maszkulin államok rendelkeznek az erőszak mellett a jog monopóliumával is. Ez egyben azt is jelentené, hogy a férfiak rendelkeznek a politikai önállóság, autonómia két legfontosabb elemével, vagyis egy női állam nem lehet autonóm. Visszatekintve a két nem valóságos társadalmi szerepére, bizony hajlunk arra elégedetten hátradőlve állapítsuk meg, hogy jó munkát végeztünk, hisz e játékban is bebizonyosodott, hogy a nők, mint személyek és mint államok nem függetlenek, sőt egyenes, hogy a férfiaktól függenek. Hisz a komoly haderő hiánya és az önálló jogalkotás hiánya a nőket a férfiak felé orientálja. Vagy mégsem? Pierre Bourdieu, Czeizer Endre, Popper Péter és több más tudós is állapított meg olyan tényeket, melyek a fent kifejtett megállapítások ellen hatnak. Vajon kire nézve volt kényszer inkább a házasság, a Nem Unió.? Bizony az előbb említett kutatók egyértelműen a nőket nevezik meg. Elméletül szerint a férfiak ezzel is rácsok mögé kívánták zárnia nőt, mely még akkor is börtön volt, ha rácsait az egyik legnagyszerűbb emberi tulajdonság a hűség adta és adja a mai napig. Rácsok. Popper azt írja, hogy az ember csak azt zárja be, amitől fél, ami ránézve veszélyes lehet. Hogy is van ez, A nő tehát kellő fizikai és jogi potenciál híján is veszélyt jelent a férfira. Mivel bír hát a nő! Amint azt már a fejezet elején is írtam a női állam földrajzilag érdekesebb, izgalmasabb. Széles medencéjével, ásványkincsben gazdag ikercsúcsaival  a termékenység szimbólumai. Belső gazdaságát tekintve ez azt bizonyítja, hogy a női államoknál megvalósul a gazdasági önállóság az autarkia. A maszkulin államok erre alkalmatlanok, illetve a nőkben látják, azt a belső önellátást tekintve, mint a nők a férfiakban a jogot és a védelmet illetően. Egyes radikális Id pártok egyenesen azt hirdetik, hogy a nő nem más, mint a férfi számára a legfőbb jószág, ahol a jószág létezésének csak a a gazda, vagyis a férfi adhat értemet. Ez a   szélsőséges hímsoviniszta megállapításból is inkább az olvasható ki, hogy a bár a férfiuralomhoz köti a nő létértelmét, mégis a férfinak van szüksége inkább a nőre. Erre még a nemek közötti agresszív kapcsolat tárgyalása kapcsán még visszatérünk. Tehát a nő rendelkezik belső gazdasági önellátással még a férfi szinte alig. Akkor a férfi állam sem olyan álom ország, mint azt az Imperium Masculum hirdeti?! A férfi gazdaságilag sebezhető, ebből fakad a férfiben a félelem, hogy a nő tőle függetlenül is képes lesz a létezésre, majd ez a félelem megteremti az agresszív birtoklási vágyat, a hódítás kényszerét és melyet így egyben megszüli a nő imádatát. Ez vezet el minket végül a két nem közötti agresszív és nyílt interakciókig, a nemi külpolitikáig végezetül a „pár-politikáig” . Hisz a nő érezvén a férfi agresszivitást és tudva, hogy nem tud ellene tenni, megpróbálja ezt az offenzív viselkedést befolyásolni, irányítani,a saját érdekeinek  szolgálatába állítani. Akkor lássuk hogyan!

Nemes küzdelem
	Küzdelem, harc, melyben alapesetben két eltérő nemű állam vesz részt. Az egyes nemek harci potenciálja és eszköztára eltérő, ez adja többek között a nemek közötti küzdelem érdekességét. Az előző rész végén utaltam már rá, hogy a nők látszólag tehetelenek a férfi agresszíóval szemben. Látszólag, hisz valóban a nők képesek a férfi hódítási energiáit saját céljainak szolgálatába állítani.
 
A női hadviselés
	Első és egyik leglényegesebb eleme a csábítás. Ez teszi a férfi hódítását, a nő dicsőségévé. Amint azt már a két állam leírásánál írtam, a női állam természeti viszonyai igen alkalmasak a férfia államok érdeklődésének a felkeltésére. Azzal, hogy egy nő mely, látnivalóit hangsúlyozza ki, irányítja a férfi kíváncsiságát. Mivel fizikailag képtelen az ellenállásra, ezért inkább irányítja önmaga meghódítását. Megszabja a hadjárat ütemét és irányát. A férfi természetesen eltérhet ettől, de ez igen kockázatossá teszi a hadművelet sikerét, hisz a nő könnyen agresszióvá minősítheti a közeledést, ami komoly diplomáciai bonyodalmakhoz és az egész hadjárat megszüntetéséhez vezethet. Ezért a hódító az aki a meghódítandóhoz idomul és nem fordítva. Ezért mondhatjuk nyugodtan, hogy a női passzív hadviselés, csupán látszólagos, hisz igen aktívan befolyásolja a harcot. Ezzel apárosul egy magas szintű és intenzitású diplomáciai harc és egyeztetés a többi női és esetleg férfiállam közreműködésével. Először is ott vannak a legjobb baráti országok köre. Erre utal Popper Péter és a Deborah McKinlay – Kebelbarátnők című könyvében is, hogy voltaképpen a férfi a legjobb barátok körével létesít kapcsolatot, mikor az egyik tagot támadja meg érzéseivel. Ez a kettős behatolás, általam kitalált fogalma. Ez egyrészt jelenti a konkrét női állammal történő aktus felvétele és egyben jelenti a legjobb barátok körébe való behatolást is. A megtámadott már a közeledés észlelésével egy időben közvélemény kutatást végez a legjobb barátok körében a támadó minőségét illetően. Ez egy igen érdekes dolog, amelyre McKinley nyomán az alábbi megállapítást tehetjük. Vannak nők, akik a nyitott kapuk elvét alkalmazva, az átlagosnál gyakrabban válnak egy férfi állam prédájává. Ezeket nevezi az írónő N.Ő. -nek. Az ő véleményük döntő lehet egy támadó megítélését illetően, vagy mégsem?! „A nők egyszerre imádják és gyűlölik. Nem tudják eldönteni, hogy megsértődnek vagy megkönnyebbülnek, ha a N.Ő. Nem mutat semmiféle érdeklődést az ő pasijaik iránt. ( A férfiakat szigorú megfigyelés alá vonják, ahányszor csak ő is ott van.)”3 Ebből is látszik, hogy a nőknek fontos a környező államok véleménye, főleg a nőké, hisz ritka a férfi állam a legjobb barátok körében. Óriási információáramlás zajlik a hadjárattal párhuzamosan, hisz a környező országok, mindent és még ennél is többet szeretnek megtudni a baráti ország támadójáról. „Mi mindent Tud egy Nő a Legjobb Barátnője Pasijáról · Mit dolgozik · Hogy állnak a dolgok a munkahelyén · Számos kollégája nevét · Mi a hobbija · Mennyi időt tölt velük · Milyen kaját, filmeket, ruhákat szeret · Még mit szeret · Egész sokat az ő legjobb barátjáról · Hihetetlen sokat a volt barátnőjéről”4 Ebből is látszik, hogy a női kommunikáció és diplomácia egyik fő motívuma az egymás támadóiról való információ szerzés és adás. Ez annál is érdekesebb mivel általában az LBK államai közül legalább egy mindig támadás alatt áll. Végül egy megállapítás. „A nők olyan Részleteket is tudni akarnak a legjobb barátnőik pasijairól, amitől az érintett pasik hátán felállna a szőr.”5 
	A fenti megállapítások bár általánosnak mondhatók, még sem fedik le a valóság pőre valóját, hisz gyakori eset az, ah a női állam szemel ki magának egy férfi országot. Ebben az esetben szintén sok érdekes diplomáciai és egyéb manőverrel találkozhatunk. Itt mutatkozik meg a női külpolitika egyik legfőbb célja, a társ szerzés. Sok szempont van, amik segítségével kiválassza az adott feminin a célpontját. Nos, amint ez megvan, jön a női támadó hadművelet, melynek fedőneve „a csábítás”. Ennek során, a női állam diplomáciai téren igen nyitott lesz a kiszemelt állam irányában, különböző kedvezményekben kezdi részesíteni és sok bedolgozást vállal a gazdasága számára. Ez párosul egy igen finom, de kihívó imázsépítő reklámkampányba kezd, amibe szívesen bevonja a LBK tagállamait is. Ezt együtt nevezem én a női hadviselés ötödik hadoszlopának. Nem oly heves, minta a férfiak hadjárata, de sokkal alaposabb és hatékonyabb, melynek célja a hadiállapotba kerülés a kiszemelttel, melynek (alig várt) eredménye egy hadjárat, a férfi részéről, ami viszont ebben az esetben már csupán csak formalitás, hisz az eredmény garantált. 
	Összegzésként itt elmondható, hogy a női hadviselés lényege a férfi akcióira való megfelelő reagálás, illetve ezen akciók kiprovokálása. Eszköztár kevésbé agresszív, inkább provokatív, ösztönös, de jóval megfontoltabb a férfiakénál, amint azt látni fogjuk. Mivel általában a nő a kiszemelt, a harc célja, ezért észnél kell lennie,hogy az ellenfél, még ha lehetősége is van rá, ne arasson könnyen győzelmet és ott szálljon szembe a hódítóval ahol csak tud. Fő eszköz a diplomácia és minden verbális eszköz. A természeti adottságok, nyílt és burkolt reklámozása. Egy biztos a női állam sokkal tájékozottabb az ellene folytatott hadjárat menetét illetően, mint az azt vezető állam. Ez alól kivételt csak az jelenthet, ha a női állam vezetése a mértéktelen alkohol export hatására illuminálttá válik, mert ilyen esetben a legtöbb védelmi mechanizmus kikapcsol és kész a szabad préda. Az ilyen belviszonyokkal bíró női állam meghódítása általában kimeríti az erőszakos behatolás fogalmát, még akkor is, ha ez valahol még célja is az áldozatnak. A lényeg, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk nemes küzdelemről, hisz ilyenkor a felek általában tisztességtelenek, vagy legalábbis az eszközeik azok, melyekkel élnek és/vagy visszaélnek. Nincs szánalmasabb préda egy anarchiába süllyedt női államnál!

A férfi hadviselés
	Nos, ahogy az a fentiekből  is kiderült, a természet és ehhez igazodva a társadalom is a domináns, vagyis a támadó szerepet a férfire osztotta. Ennek sok előnye és bizony akad nem egy hátránya is.  Maszkulin államok kvázi legitimált agresszív külpolitikája az, ami lényegében a nemközi életet meghatározza és mozgásban tartja, hisz a  biológiával, a hormonszinttel összefüggésben folyamatos. Folyamatos és célt kereső.. Permanens portyázások, konfliktusok, aktusok. Amint azt írtam, bár a férfi állam az agresszor, a női államok maguk is komoly szerepet játszanak abban, hogy az egyes maszkulin állam, mely nőt szemelik ki. Persze az a általános női propaganda, hogy a férfiaknak, mindegy csak szoknya legyen, valahol igaz, de ez is politika, vagyis van benne némi túlzás és csúsztatás is. Hisz, a sok szoknya közül, az adott időben, általában egy ország, csak egy állammal (kont)aktusba. Ennek az egynek a  kiválasztásába viszont már a szoknyának is van beleszólása. Ez legitimálja ezt a furcsa háborút! Az illegitim agresszió nem más, mint a nemi erőszak, ami ugyebár az általános társadalmi konvenciókon is kívül esik, így büntetendő. A legitim konfliktusban a férfi tehát a hódító, az aktív fél. Udvarlás, erődemonstráció, stb. . Mivel a  férfi államoknál a hormonok állandó befolyást gyakorolnak az államra, annak érdekében, hogy mindnél több női államot igázzon le, ezért a férfi államok kevésbé hajlandóak a az örök szövetség” megkötésére egy női állammal. Viszont ez csupán kül- és katonapolitikára jellemző, hisz már említettem,hogy a belgazdaságot tekintve, a férfi államok szinte alkalmatlanok a magas fokú önellátásra, a belső harmónia megteremtésére. Erre a női államok képesek és ez az, ami miatt végül is a nemközi politika több, mint sorozatos hadjáratok halmaza. A férfiak részéről meglévő belbiztonsági hiányosságok és a női államok külbiztonság iránti igénye az, amely végül is a feleket a nyílt háború után a békéhez, illetve egy hosszabb folyamat után akár az „örök szövetséghez” is. Azt azért nem árt tudni, hogy a férfiak hadjárata zsákmányszerző, mondjuk így kalandozás, melynek alap esetben nem is a maga nő, hanem az amit egy nő a férfiállamnak nyújtani tud. Amennyiben a férfiállam megkapta a zsákmányát, bizony jelentősen csökkenhet az érdeklődése az adott női állam irányában, aminek viszont a leigázott nem mindig örül. Viszont, ott a kényelmi szempont. Ha úgy néz ki mind két fél részéről kielégítő volt a portya, nos, abban az esetben a felek megkötik a az első szövetséget, mely két egymásnak behódoló állam között létrejöhet, ez pedig nem más mint a vágyunió!

Párpolitika
	Ebben a részben, mellyel végül is zárnám ezt kis különleges túrát a nemek birodalmában, azokkal szövetségekkel fogok foglalkozni, melyek során a női és férfi államok eljuthatnak  az a ÖSZ-ig. Ezek afféle szintek, melyeken meg lehet maradni, de mindben ott rejlik a kapcsolatok elmélyítésének a lehetősége. Ez egy folyamat, mely során a felek célpontokból partnerekké, majd társakká válhatnak. 

Vágyunió
	Ahogy az előző rész végén írta a vágyunió az első szint, amit egy kapcsolat elérhet. Viszont igazából ezt a szintet, még nem tekinthetjük valódi állomásnak, hisz az itt létrejött kapcsolat még nem intézményesül, a külvilág felé nincs kapcsolati érték. Ennek oka, hogy igen laza viszony, melyet a vágyunió aktusokkal való folyamatos, alkalomról alkalomra való megújítása, megerősítése tart össze. Valódi érzelmi kötelékről itt még nem beszélhetünk és inkább, mondjuk így, fizikai mélysége van. Amennyiben a párok komolyan gondolják, vagy egyszerűen a pillanatnyi igényeiknek ez így megfelel, alkalmazhatják egymással szemben a legnagyobb kedvezmény elvét, amely azt jelenti, hogy elismerik, jók egymásnál és amennyiben élvezetből importra szorulnak, akkor az igények kielégítése végett, egymás ajánlatát részesítik előnyben. Ez igazából nem jár semmilyen kötelezettséggel, ezért roppant laza szövetség és pont ezért a hossza igazán nem is mérhető, hisz voltaképpen aktustól aktusig tart. Fontosságát pontosan ez a korlátlan kötetlensége adja, ez az egyik fő vonzereje, ezért folyamatos kísérőjelensége a magasabb párkapcsolati szinteknek, ahol a különágyas politikát folytató államok egyik kedvelt élvezetbeszerzési eljárása. Problémát csak akkor jelenthet, ha egy aktus következtében az érintkező államok akaratuk ellenére gyarmatot6 alapítanak. Ez a nem kívánt gyarmat problematikája, mely többféle módon befolyásolhatja az alapító államok sorsát. Az egyik, hogy ennek hatására felek, vállalják a gyarmat megalapítását és ennek érdekében készek magasabb szintű szövetséget is kötni egymással, mely viszont a harmonikus fejlődés kikerülése folytán gyakran vezet konfliktusos viszonyokhoz, melyek nagy része az adott szintű kapcsolat felbontásához is vezethet. A másik, hogy valamelyik fél, itt általában az anyaállam, magára vállalja a gyarmat feletti védnökséget. A harmadik, talán a legrosszabb, hogy közösen, vagy sajnos gyakran még a közös tárgyalást is mellőzve, az anyaállam, a gyarmat elpusztítása mellett dönt. A gyarmat embrionális állapotában történő egyoldalú felszámolása, bizony mindkét államot megviselheti, viszont az ezekből származó konfliktusok kezelésére ez a kapcsolati forma nem alkalmas, így szinte mindig a kapcsolat azonnali és végleges felbontására kerül sor. 
	Viszont, ha nem jön közbe semmi rendkívüli helyzet és a felek jól érzik magukat ebben a kapcsolati formában, biztos, hogy tovább lépnek a következő szintre és partnerségre lépnek egymással.

Partnerség
	Ez az első intézményesült kapcsolati forma, hisz erről már a környezet előtt is vállalja a két állam a köztük lévő vonzalmat. Ennek fő eszköze az Újszerzeményi Bizottság, melyet mindkét fél létrehoz és melynek eleinte nincs más feladata, mint a partner államról való mindnél több információ beszerzése és elemzése, továbbá a kapcsolat PR -nak az elkészítése, illetve a baráti államok felé a kapcsolat kommunikálása. Ezen keresztül ismerhetik meg az LBK tagjai az Új Nőt, vagy az Új Pasit. Az egymással partnerségre lépett államok, ezzel kölcsönösen elismerik a partner ország jogát az ágymonopóliumra. Ez már konkrétabb, mint a legnagyobb kedvezmény elve, hisz itt, ennek megszegése szakítási okot jelent. Persze ez lehet, hogy nem megy egyik napról a másikra és már itt jelentkezhet egy újabb vámunió, mely megakaszthatja ezt a folyamatot. Maga a Partnerség kapcsolatmegtartó ereje alacsony, gyarmattartásra alkalmatlan. Ez voltaképpen egy ideiglenes állapot, mely nem állandósítható. Ami ekkor még a legjobban hiányozhat a két állam közötti viszonyból, az a bizalom. Ez a kapcsolat igazi kapuja. Maximum 1 évig működhet egészségesen, ha  ezek után a partnerek nem döntenek a kapcsolatuk további mélyítésről, azzal voltaképpen a a Partnerség felbontását is kezdeményezik. Persze az 1 év alatt többször megújítható, belső vágyuniókkal, de ez önmagában nem mélyíti kapcsolatot. 
	Viszont, ha nem jön közbe semmi rendkívüli helyzet és a felek is jól érzik magukat ebben a kapcsolati formában, biztos, hogy tovább lépnek a következő szintre, amely a konföderáció. 

Konföderáció
	Ennek az alapja a kölcsönös bizalmi megállapodás, mellyel véglegesül az egy ágy, egy pár elve. Ezzel a felek túllépnek a fizikai vonzalom szintjén és kapcsolatukat innentől a kölcsönös bizalom szintjére helyezik. Ezzel a felek döntenek arról, hogy hosszabb távra kívánják a sorsukat összekötni és ennek érdekében fognak ezek után cselekedni. Véleményem szerint ma a kapcsolatok többsége ezen a szinten van, hisz ez már képes az önhordásra, vagyis a hosszabb ideig, komoly változtatás nélkül fennmaradni. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy kapcsolat megtartási képessége már közepesnek, sőt jónak mondható, amely kellő biztonságot jelent a feleknek ahhoz, hogy pulzáló fizikai vonzalom mellett, kapcsolatuk érzelmi integrációjának elmélyítésre is kellő figyelmet fordíthassanak. Eza szint elég nagy szabadságot ad az államoknak, hisz a szinten belül itt minden nagyobb probléma nélkül, maguk állapíthatják meg a kapcsolatuk további menetét. Sokszínű kapcsolati szint ez, hisz itt kezdik igazából az államok meg- és kiismerni egymást. Ez az első kompromisszumok időszaka. Az ágy mellett, működésük szinte minden területén egyeztetni kezdenek, közös programok, a külvilág felé, pedig egyre gyakoribbá váló közös külügyi fellépések. Egyre több megállapodás születik,, melyek, mind a kapcsolatot mélyítik. Ekkor jelennek a felek valódi elvárásai is. A férfi államok egyre nagyobb beleszólást engednek, a belgazdasági döntéseikbe, ennek pesrze a nők többsége örül is, hiszen ezen keresztül egyre nagyobb befolyásra tehetnek szert a férfi életében. Megjelennek a háziasszonyállam csírái. A nő viszont, nagyobb védelmet vár el cserébe a férfi állam részéről, mind anyagilag, mind fizikailag. Továbbá megjelenik a gyengédség, mint rutin. Igények megfogalmazása és és azok kielégítésének a tesztelése. Eleinte sok konfliktus adódhat, de a bizalommal megerősített vonzalom ezeket könnyen feloldhatja. Viszont amennyiben a konfliktusok állandósulnak, úgy az komolyan megterhelheti a kapcsolatot és hamar annak felbontásához vezethet. A másik veszély a konfliktusokon mellett, ami erre a szintre kiteljesedik, a megszokás. Pontosan mivel a felek, viszonylagos biztonságban tudják kapcsolatukat, hajlamosak azt afféle rutinként kezelni és aminek következtében a kapcsolat elszürkülhet és beállhat az érzelmi pangás. A pangó érzelem pedig könnyen vezethet különágyas politikáig, amely akár a kapcsolat végét is jelentheti, hisz ezen a szint már semmilyen egyéni szinten nem tűri a harmadik a állammal való érzelemkereskedelem. Természetesen előfordulhat, hogy a felek közösen alkalmi partnerekkel vámunióra lépnek, ez a kapcsolat fenntartás egyik eszközeként megengedett, bár erkölcsileg azért kifogásolható eljárás. A kapcsolat rutinként való kezelésének hibájába, elsősorban a férfiak esnek, hisz ők azzal, hogy a belgazdasági ügyeik irányítását átadják  a női államnak, a maguk részéről elértenek vélnek minden célt és minden ami ezen túl mutat, már plusz macera jelenik meg az életükben. A női államok ezzel teljes másként vannak. Érzik, hogy nem ez a kapcsolatok csúcsa. A férfi államok igényit ez a szint teljesen megfelel, hisz szinte minden igényük kielégítésre kerül, viszont a nőké nem. A nők biztonság igényét ez a szint még nem elégíti ki, hiszen önmagában a bizalom, még kevés a nőknek,nekik a hűség biztonsága kell, egy szilárd gazdasági háttérrel, mely kellő alapot adhat a gyarmatvállaláshoz. Igen, hisz a a konföderációnak általában a női államok vetnek véget, azzal, hogy anyaállamokká szeretnének válni. Ez voltaképpen a kapcsolat további elmélyítését jelenti, hisz a konföderáció alkalmatlan a gyarmattartásra. Ezért van az, hogy bármilyen sokáig fenntartható is a a konföderáció, egy magasabb igény melyet az ösztön a biológiai idő szorításában szül, előbb vagy utóbb véget vet neki. Önfenntartó a konföderáció, de a tagállamok közös elhatározása nélkül képtelen a fejlődésre. Amíg a felek egymás kormányába fektetett bizalom nem egészül ki a közös jövőbe vetett bizalommal, addig a konföderáció nem több, mint egy pillanatnyi állapotnál, tartson bármeddig is. Egy idő után pont az idő lesz a legnagyobb ellensége.
	Viszont, ha nem jön közbe semmi rendkívüli helyzet és a felek is jól érzik magukat ebben a kapcsolati formában, biztos, hogy tovább lépnek a következő szintre, amely nem más mint a Föderáció.

Föderáció
	Elérkeztünk az utolsó előtti, de bizonyos szempontból az utolsó szinthez. Ennek a szintnek a legfőbb értéke, hogy megjelennek, illetve dominánsá válnak a  közös célok, a közös jövő alapjainak lerakása. A célokhoz, megtörténik, többnyire közös megegyezéssel az eszközök kiválasztása  is. Az érzelmi és bizalmi szövetségek után, minta  bizalom magasabb szintre emelésével, az államok a rálépnek a gazdasági szövetség felé útra. Ehhez társulási szerződések sorozatán vezet az út, melyek az a (közös)élet összes területét szabályozzák. Ezen szerződések fő tartalmi eleme, a közös jövőért való elkötelezettség és a kapcsolat vállalása társadalmi szinten is. Ennek fő alkotóeleme a gazdasági társulás, melynek keretében a felek közös számlát nyitnak, közös befektetésbe kezdenek, közösen vesznek autót, lakást. A közös lakással, vagy albérlettel, befejező fázisához érkezik a kétoldalú integráció. A személyiség harmonizáció is lényegében befejeződik, a legfontosabb kompromisszumok megköttetnek, illetve az államok készek rá, hogy megkössék őket. Az együtt kitűzött célok, közös lakás, autó után, illetve néha már előtte is, megfogalmazódik a közös gyarmat igénye. Ez természetes, hisz a föderáció már elég erős kapcsolatmegtartó képességgel bír, így kellő háttere lehet a gyarmatnemzésnek, illetve fenntartásának. Ami miatt, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy nem ez az ideális szint a gyarmatok vállalásához az nem más, mint az, hogy bár már megvannak a közös célok és álmok, de ezek közül még sok, a pár, mint államszövetség saját önző tervei. Sok esetben, a gyarmatok még szóba sem kerülnek itt, hisz nélkülük is életképes ez a rendszer, de így ez a kapcsolat csupán az egyéni igények közösségi szintre emelése. Valami hiányzik belőle, bár sokan ezt a vitatják. Ez a kapcsolat még őriz egy közös elemet, asz alsóbb szintekkel, ez pedig nem más, mint a társadalmi következmények nélküli szakítás intézménye. Ugyan a  társulási szerződések megkoronázása ként, sokan lépnek élettársi szövetségre, de ez bár mély elkötelezettséget jelent a kapcsolat fenntartása mellett, de igazából csak a jelen állapotokra vonatkozik, a kapcsolatnak a jelenben való legmagasabb szintű deklarálása, mely viszont a jövővel nem foglalkozik. Nem jelent igazi garanciát és így biztonságot a gyarmatok számára. A szuverenitás feladásától való önző félelem, bizony sok kapcsolatot hátráltat abban, hogy tovább fejlődjön. Pedig ez voltaképpen, ez nem is az államok szabadságáról szól, hanem arról, túltudnak-e lépni önnön határaikon és képesek a társukkal létrehozott államszövetség érdekében cselekedni. Ennek felismerése és elismerése a fő választóvonal, mely ezt a szintet elválasztja a következőtől. Természetesen, vannak párok, akik közös döntésük értelmében, akár egész hosszú ideig képesek ezen a szinten megmaradni és akár több gyarmatot is vállalni. Ezek dicséretes tények, de az ilyen példáknak nem szabad, hogy elfeledtesse velünk, hogy van ennél egy magasabb szintű kapcsolati forma is. Bizonyos külső liberális politikai hangok azt sugallják, hogy kár az egyéni szuverenitást végleg feladni egy kapcsolat érdekében és így ez a szabadság fontosabb, mint bármilyen kapcsolat. Természetesen fontos a szabadság, de bizonyos fokú érzelmi és erkölcsi szegénységre vall, ha egy pár nem akar eljutni a legfelsőbb szintre, hisz ezzel voltaképpen a kapcsolatba fektetett eddigi munkát is megkérdőjelezik. Az pedig erkölcsileg is igen problémás, hogy ezen a magas szinten is azt sugallják a liberális hangok, hogy ebből a kapcsolatból még könnyű kilépni. Ez felelőtlen döntés, mely nem támogatható, hisz amint azt írtam ez a szint már alkalmas gyarmatok vállalására is, tehát az egymásért való felelősséggel szinte egy időben egy újabb, egy új államocska iránt is megjelenik a felelősség. Nem szabad a az egyéni szabadságot és a társadalmon belüli egyéni felelősséget ütköztetni egymással, mert ez csak károkat eredményezne. Az persze egy másik kérdés, hogy sok ilyen szintű kapcsolat tönkremegy, azért mert a partnerek, vagy legalább az egyik képtelen tovább lépni, vagy a közös célok közül a saját gyarmatnemzés akadályokba ütközik. 
	Viszont, ha nem jön közbe semmi rendkívüli helyzet és a felek is jól érzik magukat ebben a kapcsolati formában, biztos, hogy tovább lépnek a következő szintre, legmagasabb szintre és létrehozzák egymás iránti szeretetük és felelősségük gyümölcsét, a Családállamot. 

Családállam
	Célba értünk, vagyis elérkeztünk ahhoz a legmagasabb szinthez, amely különböző nemű emberállamok között létrejöhet. E szintnek az előszobája, az, hogy általában a férfi állam, egy hivatalos, sokszor látványos külsőségek között nyílt kérdést intéz a női államhoz és felkéri, a családállam meglapítására. Amennyiben a női állam, (könnyek között), igent mond, az eljegyzés keretében a felek a környezetük és az egész társadalom irányában jelzik, hogy készek erre a szintre lépni. Ennek keretében kérelmezhetik felvételüket az Egyesült Nemek Szervezetébe(ENSZ), amely szervezetnek, jelenleg csak családállam lehet a tagja. Ezt követően beindulnak azok a folyamatok, egyeztetések és tárgyalások, melynek eredményeként bizonyos idő után, általában látványos ünnepség keretében, sor kerül a két állam közötti örök hűségi és házastársi szerződés aláírására.  A hangsúly itt az örökön van, hiszen ezzel a felek, a felek a jövőre nézve fogalmazzák, meg azt, amit az előző szinten, csak a  jelenre voltak még hajlandók megfogalmazni. Ezzel a szerződéssel, illetve az ezt követő megállapodások, oly mértékben stabilizálják a kapcsolatot, mely mérték már megfelel a gyarmatvállalás követelményének. Ezzel befejeződik az integráció, a harmonizáció. Az egy pár, egy ház elv értelmében, megszületnek a  közös ügyek, melynek egyéni rendezéséről kölcsönösen, a kapcsolat érdekében hajlandók lemondani az egyes államok. Az első és egyik legfontosabb a közös külügy. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatban lévő államok, innentől, szintet kizárólag, együtt lépnek fel a nemközi színtéren. Szinte, hisz némi, nemi önállóságot azért megőriznek és nem lépnek ki a nemükre vonatkozó birodalomból, de ez már egyre kevésbé lesz fontos az idő előrehaladtával. A nők, ebben is, mint magában az egész integrációban, aktívabbak, minta férfiak, akik ezt néha zokon veszik, de végül mindig meghajolnak a nők akarat előtt és utólag ratifikálnak minden női döntést. Ezért a közös külügyminisztert általában a női állam adja. A másik nagyon fontos elme ennek az új államszövetségnek, a közös pénzügy. Ennek létrehozása során a felek teljesen harmonizálják anyagi potenciáljukat és azokat az Párállam céljainak elérése érdekében bedobják a közösbe, mely először, közös kvóták megszavazásával kezdődik, majd évek után itt is megtörténik a teljes fúzió, csupán a megmaradt privát szféra az, melynek kiadásait az adott állam felügyelheti. A női államok, jobb belgazdálkodási politikájuk folytán, itt is komoly tevékenység fejtenek ki és a közös pénzügyminisztériumot is általában, a női állam irányítja, ha férfi, az is általában kompromisszum eredménye és inkább csak gesztus értékű. Ezekből úgy tűnik, hogy a nő a fő nyertese családállamnak, hisz a férfi feletti befolyása kiteljesedik és a közös állam céljai voltaképpen a női állam céljait fogalmazza meg. Ez nagyrészt igaz, viszont ott van a harmadik pillér,a közös hadügy. Ez magában foglalja  a bel- és a külbiztonságot is. A belbiztonság azt jelenti, hogy a bár a család harmóniáját a nő biztosítja, de a fegyelmezés és a büntetés monopóliuma a férfié. Ez a gyarmatok igazgatására és a társállam fegyelmezésére egyformán érvényes! Továbbá ez jelenti a külbiztonságot, mely magában foglalja az államszövetség, a „család” fizikai védelmét és egyben a a gazdasági védelmét is. Ezzel a nő is eléri célját és a férfi állam védnöksége alá helyezi magát, melyet a férfi büszkén elfogad, de amely egyben nyomasztó kötelezettségként is nehezedik rá és csak tovább növeli a társadalom által már így nagy elvárásokat. Ennek megfelelően a Párállam feje a férfi, törvényhozó, a bíró, a biztonság és rendet teremtő. A nő pedig a törvények szellemében, persze azokat gyakran tudatosan félreértelmezve, cselekszik, biztosítja az állam működésének belső harmóniáját, gondoskodik a mindennapos ügyek intézéséről. Hogy melyik szerep fontosabb, vagy magasabb rendű? Ez ostoba kérdés, hisz ezek a posztok egyformán fontosak, hisz egy csonka állam esetén, még a gyarmatok igazgatása sem lehet tökéletes és bizony a kettős szerep, a legtöbb államot túlterheli, ezért ezt a helyzetet, el kell kerülni. Nos, tehát a Párállam megalapításával, a párok elérik kapcsolatuknak azt a szintjén, mely igényeiket a legjobban kitudja elégíteni és hosszú távon is fenntartható. A gyarmatvállalás emberállami feltételei is maximálisan teljesülnek, nem véletlen, hogy a vámunió során történő gyermeknemzés után, ha a felek együtt maradnak, akkor egyből a a Párállam megalakítást tartják a legjobb megoldásnak és nem foglalkoznak a köztes szintekkel. Vannak egy gyarmatos, két gyarmatos, illetve 3 és több gyarmat esetén sokgyarmatos  párállamról beszélhetünk. 
	Természetesen megtörténik, hogy válságba kerül a családállam, a felek egyéni, vagy kölcsönös hibájából, de előfordulhat, hogy külső ok. Sajnos egyre több családállam végét okozzák gazdasági okok, például a férfiállam gazdasági potenciáljának megszűnése, mely a családon belüli funkciójának ellátására is képtelenné teszi, aminek következtében az államon belül olyan feszültségek generálódnak, hogy ha a felek nem képesek megfelelő válságkezelésre, akár külső segítséggel is, akkor ezek következtében létrejövő törésvonalak mentén széthullik az állam. A társadalom számára viszont fontosak a családállamok. A gyarmatok szempontjából pedig szinte létkérdés a családállam létezése. Hisz egy családállam felbomlása esetén, komoly konfliktus forrás a gyarmatok feletti igazgatási jog gyakorlásának kérdése. Történhet kompromisszumosan, de sajnos a gyakoribb a konfliktusos felbomlás, aminek egyik fő motívuma a gyarmatok igazgatásáért kirobbanó háború. Ez egy szörnyű konfliktus, mely akár teljesen felemésztheti mind azt az érzelmi köteléket, ami egykor az államokat összekötötte és természetesen legnagyobb vesztesei maguk a gyarmatok, melyek akár maradandó károkat is szenvedhetnek és további működésük kapcsán ez komoly zavarokhoz is vezethet. Ezért fontos a felelősség hangsúlyozása. A szülőállamoktól minimális követelmény, hogy felelősen gondoskodjanak a gyarmataikról. Ez már nem az egyének sportja, ez csapatjáték. Amely államok ezzel nincsenek tisztában, azok, jobb, ha meg sem próbálják ezt a szintet,mert csak károkat okoznának. 
	Viszont, ha nem jön közbe semmi rendkívüli helyzet és a felek is jól érzik magukat ebben a kapcsolati formában, biztos, hogy a családállam szép jövő előtt áll és kerüljön bármilyen válságba, a közös jövőbe vetet hit és remény és  az érzelmi kohézió segítségével, képes lesz valamennyin úrrá lenni és jó és szilárd államokat tud nevelni gyarmataiból!

Zárás
	Ezzel elérkeztünk a dolgozat elején említett kísérlet végére, remélem a kedves olvasó is olyan szórakoztatónak és tanulságosnak találta, mint én. Talán nem mindenhol relevánsak a fogalmak, esetleg erőltettet a gondolatmenetek, de a lényeg szerintem, így is látható volt. Hisz e kísérletnek az volt a célja, hogy a politológia nyelvére fordítson le olyan jelenségeket, amelyek eredetileg a biológia nyelvén íródtak. Az emberi együttélés szerkezetének alapjai bennünk, önnön személyünkben lakoznak és a ma ismert társadalom nem más, mint ezeknek a közösségre való  kivetítése!
	„A biológia arra tanít minket, hogy az ember különleges helyzete az élővilágon belül nem kis részt a közösségi, tehát együttműködési képességeinek köszönhető. Ennek kiindulópontja és legfontosabb tartópillére éppen a két „fél-ember”: a férfi és a nő egymásrautaltsága, sőt egysége, önként vállalt társadalmi szövetsége. Ez az emberiség fennmaradásának és boldogulásának is feltétele. Emberré válásunk még bizonyosan nem fejeződött be, és emberségünk beteljesedése a legtermészetesebb emberi viszony: férfi és nő kapcsolatának egyedül helyes megoldásától, az ember egységének helyreállításától is remélhető.” 7
	
	Felhasznált irodalom:

 - Popper Péter, a meghívott szenvedély, Saxum Kiadó, 2000.
 - Deborah McKinley, Kebelbarátnők, Gold Book Kft., Debrecen, 1996.
 - Pierre Bourdieu – Férfiuralom, Napvilág Kiadó 1998.
 - Nők és férfiak – hiedelmek, tények, szerk. Koncz Katalin, MAGYARNŐK ORSZÁGOS TANÁCSA, KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1985