Válságvár
Elhagyott a város, mely szült és szeretett,
S most Életfájának árnyékában hever, holt jelenem.
A polgár élete itt hangos siker, s néma kín,
Hisz mestere Patyomkin.
Kaposvár, az otthon,
Kisiklatva életem, tett ifjúságom végére pontot.
Harminc év csomagjával állok, a kopott peronon,
Se jegyem, se helyem, jól tudom.
Sírva marasztal a Remény, s én nevetve törődök bele,
Halnom élve kell, áldón ver, a Sors keze!
Kaposvár, 2013. szeptember
